Beköszönt a tél – Programok fagyos időkre

Függőkert, vízesés, premier. A hideg hónapok közeledtével a természet egy csendesebb, nyugalmasabb arcát mutatja. A téli időszakban mintha lelassulna az élet, kültéren és beltéren egyaránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ki kell hagynunk a szívünknek kedves programokat. Összeszedtük, merre érdemes ellátogatnunk a tél folyamán, és hogyan kapcsolódhatunk ki egy mozgalmas kirándulás után az otthonunkban.

Vadregényes tájakon

Ha téli kirándulóhelyek, akkor mi mással kezdhetnénk a listát, mint Lillafüreddel! A Miskolc közelében fekvő Bükk-vidék egyik legfontosabb turistaközpontja tökéletes úticél a télen, ha elkerülnénk a sok látogatót és a nagy zsongást. A neoreneszánsz stílusban épült Palotaszálló ilyenkor talán még impozánsabb, mint a nyári hónapokban, ahogyan körbeveszi a hófödte táj. A Szent-István barlang télen is látogatható, főként a „denevérles” iránt érdeklődőknek lehet különleges, hogy ilyenkor számos denevérfajt láthatunk itt. A környék legnagyobb cseppkőbarlangja ugyanis kedvelt téli szállása az állatoknak. Ha már Lillafüreden járunk, nem hagyhatjuk ki természetesen a függőkertet, a vízesést vagy a tanösvényt sem – egy hosszú hétvégére is elegendő látnivaló van a környéken. Az egyetlen kérdés, mennyi időt tudunk mi Lillafüredre szánni a téli napjainkban.

A Pilis és Magyarország egyik legszebb szurdokvölgyeként számontartott Apátkúti-völgy a fővárostól kevesebb mint 50 kilométerre található. A Visegrád és Pilisszentlászló között fekvő vadregényes táj télen is jó választás egy 2-3 órás kikapcsolódáshoz. A völgyben gyalogosan könnyen elérhető Bertényi Miklós Füvészkert, az Ördögmalom-vízesés, a Telgárthy-rét, a Kaán-forrás, és természetesen a Pisztrángos Tavak. Amelyeket a hőmérséklettől függően elképzelhető, hogy befagyva találunk, a látvány pedig még különlegesebbé teheti Visegrád rejtett részének felfedezését.

Panoráma és premier

A környéken maradva, a panoráma szerelmeseinek nem kell bemutatni Dobogókőt. A Visegrádi hegy legmagasabb pontjáról belátni a Dunakanyart, a kirándulóhely egész évben vonzza a magyar és külföldi turistákat. Ha azonban még nem látogattuk meg télen, az idei év ideális lehet a pótlásra, mindenképpen érdemes megnéznünk a páratlan kilátás téli arcát. A téli sportok rajongóinak pluszt is kínál a környék, Dobogókőn sípálya is található. Ha már magaslatok, akkor nem hagyhatjuk ki Írottkőt sem! A Dunántúl legmagasabb pontja 882 méteres magasságban található Magyarország és Ausztria között. Varázslatos panoráma vár itt is minket, a kőből épült Írottkő-kilátóból ráláthatunk a Balatonra, a Fertő tóra és az Alpok csúcsaira is. A kilátáson kívül a Kőszegi-hegység legmagasabban fekvő forrását, a Hörmann-forrást se hagyjuk ki, ha Írottkőn járunk.

Ha kihasználtuk a hideg időt a számunkra lehetséges mértékben, a fagyos napokat beltéren is átvészelhetjük. A négy fal között sem kell lemondanunk a kikapcsolódásról és az izgalmakról. Kora télen jön a legendás Steven Spielberg új mozija, a West Side Story, de vetítik majd a sokat várt Gucci-házat is, amelyet Ridley Scott rendező jegyez. Ha egy egész napos téli erdei túra után inkább csak otthon maradnánk, belevehethetjük magunkat a kaszinó játékok világába is, amelyek során többek között olyan klasszikusokkal játszhatunk, mint a blackjack vagy a rulett, és mindezt élőben valós ellenfelekkel.

Szabadban, friss levegőn, a turistáktól távol, és otthonunkban a négy fal között. A téli időszakban nem csak a természetnek, hanem nekünk is lehetőségünk adatik, hogy megpihenjünk és kiheverjük az év mozgalmasabb hónapjait. „Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, / Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.” – írta Benedek Elek. Az idézet a téli erdei táj báján túl, rámutat, hogy a csendes időszakok is sok, és talán az évben a legtöbb szépséget rejtenek.

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: