Ízek, élmények, családi programok – A soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon jártunk

Fenséges ízek, kiváló zene, szórakoztató családi és gyermekprogramok, igazi erdei hangulat. Röviden így lehetne összefoglalni a Vadex Zrt. rendezésében szeptember 2-án, Soponyán megtartott Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált, ahol számos csapat – köztük több külföldi vendéggárda – mutathatta meg vadfőző tudását.

Az egyik leglátványosabb helyszín az óriásbogrács és környéke volt, ahol 400 kg húsból készült a finom vadpörkölt. A fakanalat Csányi Sándor, a Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője ragadta magához, aki elmondása szerint már hozzászokott a nem mindennapi adagok elkészítéséhez: „egyszer 70 darab birkát főztem meg egy bográcsban, ezzel jelen pillanatban én tartom a világcsúcsot”. Bár a gulyáskirály elmondása szerint óriásbográcsban főzni fizikailag nagyobb kihívást jelent, mégis megéri, hiszen az ízletesen elkészített pörköltnek most is minden cseppje elfogyott.

A óriásbográcsban főtt vadpörkölt mellett a vendégek kóstolhattak vadburgert, tárcsás ragu, de az Erdei Delikátesz különleges termékeivel, vadhússal, lekvárokkal, mézekkel is megismerkedhettek. Az Erdei Ételek Mestere az Isaszegi vadászház csapata lett, de számos egyéb díjat is átadtak a legjobb versenyzőknek, amelyeket cikkünk alján talál meg.

A vadgasztronómia mellett természetesen a vadászat, a vadászati kultúra, az erdőgazdálkodás is fontos, kiemelt témaként jelent meg a rendezvényen, ami nem véletlen, hiszen a Vadex Zrt. Gilice Erdészeti Erdei Iskolája a mindennapokban is ezekkel ismerteti meg a Soponyára érkező gyermekcsoportokat. A fesztivál ideje alatt is solymászattal, vadászpróbával, játékos feladatokkal és egy különleges, állati jó bemutatóval várták a kicsiket. „Arra összpontosítunk, hogy már a kisgyerekek is megismerjék az erdészek, vadászok munkáját, ezért egy 5 állomásos vadászpróbával is készültünk, ami kicsit beavatja őket ezekbe a szakmába” – nyilatkozta portálunknak Véninger Eszter, az erdei iskola vezetője.

vadgasztronomia_soponya_2017_20

A szórakozás mellett tehát az élményalapú oktatás, a környezeti nevelés is fontos cél volt a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál ideje alatt, ahol az erdőtüzek veszélyeire, annak megelőzésére is játékos módon hívták fel a figyelmet a NÉBIH szakemberei. „Ha a gyerekeknek játékos, frappáns feladatokat mutatunk, akkor ezeken keresztül meg tudjuk ismertetni velük azokat az apró információmorzsákat, amivel ők a saját családjukban, környezetükben meg tudják előzni az erdő- és vegetáció tüzeket” – hívta fel a figyelmet Dr. Nagy Dániel, a FIRELIFE Erdőtűz-megelőzési Program projektvezetője.

A soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál rendkívül sikeresen zárult,amiről a finom vadételek mellett a kísérőprogramok magas színvonala is gondoskodott. A rendezvény kísérőprogramjaként például majdnem 200 favágó részvételével az Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntője is lezajlott, de népszerű volt a terepjáró tesztvezetés és a quadozás is. Nem meglepő tehát, hogy a szervező Vadex Zrt. 2018-ban is megrendezi a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált Soponyán.

vadgasztronomia_soponya_2017_25

EREDMÉNYEK:

ŐZ kategória
1. Isaszegi vadászház
2. Nagy-Sár-Hant Vt.
3. Jüllich Glas

SZARVAS kategória
1. Magyar Honvédség Katonaszakács csapata
2. Kaszó Zrt.
3. Pálinka lovagok

VADDISZNÓ kategória
1. Kálozi sofőrök
2. Kotyvaszta-NAK
3. Karapancsa

MUFLON kategória
1. A Székelyek
2. Oryx Vadászbolt
3. Sárrét Kft.

ERDEI ÉTELEK MESTERE
Isaszegi vadászház

VADGASZTRONÓMIAI NAGYDÍJ
Pereputty

GASZTRODIZÁJN különdíj
Gyulaj Hütte

Legjobb KÜLFÖLDI csapat
A Székelyek

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: