Ha szeptember, akkor szarvasbőgés a Vértesben

Újra itt a szeptember, a gímszarvasok nászának, egyúttal a szarvasbikák bőgésének az ideje. A Vérteserdő Zrt. idén kilenc alkalommal várja a természet szerelmeseit Kőhányásra, a Kápolnához. A program során – kis szerencsével – testközelből élhetjük át ezt a nem mindennapi koncertet, szakemberek segítségével kaphatunk bepillantást ebbe a titokzatos világba.

MTI Fotó: Kovács Attila

De mi is történik ebben az időszakban? Augusztusra a gímbikák letisztítják a tél vége óta erekkel gazdagon átszőtt háncsban fejlődő agancsukat és ezzel nagyjából egyidőben a bikákból álló szarvascsapatok (bikarudlik) felbomlanak. A középkorú és idős korosztályba tartozó egyedek évről-évre felkeresik bőgőhelyüket, ahol tehenekből, illetve azok szaporulatából (ünők, borjak) háremet alakítanak ki. A hűvösebb éjszakák beköszöntével – akár a nyár utolsó napjaitól – már hallatják egyszer-egyszer hangjukat a bikák, de a szarvasbőgés a Vértesben és a Gerecsében általában csak a szeptember 10. és 25. közötti időszakra válik igazán intenzívvé.

Amíg a csapatban párzásra kész tehén van, addig a hárembikák kitartanak mellettük a versenytársak (keresőbikák) távoltartására törekedve, amely azonban nem jár minden esetben sikerrel. Ha az erősebb testfelépítésű, jobb kondíciójú, nagyobb aganccsal rendelkező keresőbika erőfölényét a küzdelmek során érvényesíteni tudja, akkor eredményesen elhódíthatja a nőstényeket. A bikák közötti rangsorrend sok esetben már a hangjuk alapján vagy egymás szemrevételezése során eldől, de a hasonló adottságokkal rendelkezők között heves összecsapások is kialakulhatnak. A rangsorrend kialakításának célja, hogy a rátermettebb örökíthesse tovább génjeit. Bár a párbaj nem irányul egymás életének kioltására, mégis a hegyesre fent agancsokkal egymásnak feszülő, élősúlyban akár a 160-180 kg-ot megközelítő testtömegű bikák komoly sérüléseket is okozhatnak, illetve elszenvedhetnek.

Ebben az időszakban a bikák elővigyázatossága csökken, aktivitásuk és mozgásterületük jelentősen megnövekedhet, ösztöneik által vezérelve nagyobb eséllyel válthatnak át közutakon is. Vadvédelmi okokból ezért a szaporodási időszakban különösen fontos élőhelyük nyugalma, s hogy felesleges zavarással ne késztessük a gímszarvast nagyobb távolságok megtételére. Mivel szarvasbőgés idején az egyébként óvatos, rejtett életet élő bikák is gyakrabban szem elé kerülnek, ezért a vadgazdálkodók ilyenkor szerezhetnek legtöbb információt az állományról, amelyre alapozva a vadgazdálkodási tervekben előírt hasznosítás a szakmai szempontok figyelembevételével elvégezhető.

A Vértesi és a Dunazug-hegységi vadgazdálkodási tájegységben gazdálkodó Vérteserdő Zrt. a szomszédos vadásztársaságokkal együttműködve a korábbiakban több szakmai rendezvényt szervezett, melyek közül kiemelkedik a „Minőségi vértesi gímszarvasért” című konferencia és az évente megrendezett tájegységi trófeaszemle. Az idén szeptemberre tervezett „Szarvasbőgés a Vértesben” programsorozat kifejezett célja, hogy az érdeklődők hivatásos vadászok közreműködésével, a vadállomány zavarása nélkül, mégis akár személyes élményeket szerezve kaphassanak érdekes és hasznos információkat a magyar erdők királyának életmódjáról.

Szarvasbőgés a Vértesben program részletei

  • Időpontok: 2020. szeptember 10., 11., 12., 18., 19., 20., 24., 25. és 26.
  • Gyülekező: 16.30-tól, kezdés: 17.00 órától
  • Helyszín: Kőhányás, Kápolna (GPS 47.4433456 18.390963)
  • Részvételi díj: személyenként 1000.-Ft, de gyermekeknek 14 éves kor alatt ingyenes!

További információ és jelentkezés: Sárainé Illés Edina
(+36 30 836 1857, saraine.illes.edina@verteserdo.hu)
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, a létszám limitált, max. 30 fő alkalmanként!

A teljes bevételt, a hagyományoknak megfelelően idén is jótékonysági célra fordítjuk. Egy csákberényi, 11 éves mozgássérült kislány életét, szabad mozgását szeretnénk segíteni a házuk kapubejárójának akadálymentesítésével.

A jó hangulat, az érdekes előadások és a természetközeli élmény „szégyenlős” bikák esetén is garantált!

(Vérteserdő Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: