Kibújtak a tojásból az első túzokcsibék Dévaványán (+KÉPEK)

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán kikeltek a tojásból az idei első túzokcsibék.

(Fotó: Czifrák Gábor)

(Fotó: Czifrák Gábor)

A két apróságot a remények  szerint hamarosan újabbak követik majd, mivel másik két tojás is kelés előtti állapotban van. Utóbbiakat a Kiskunságból, előbbieket pedig a Körös-Maros Nemzeti Park területéről mentették korábban.

Egyelőre csupán ez a két túzokcsibe és a két tojás van az Állomáson, de a mezőgazdasági munkák zöme még csak most kezdődik, így előfordulhat, hogy újabb tojásokat kell menteni.

Az 1978. óta működő dévaványai Túzokvédelmi Állomáson eddig már csaknem 700 madarat repatriáltak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Az ország minden részéről ideszállított tojásokból kikelt csibéket egészen addig nevelik, amíg alkalmasakká nem válnak arra, hogy vad fajtársaik között önálló életet éljenek.

tuzok_02

(Fotó: Széll Antal)

Mivel a túzok nagyon érzékeny madár, így a csibék felnevelése rendkívüli odafigyelést kíván. A megfelelő hőmérséklet és táplálék biztosítása mellett a fiatal madaraknak nagyon sok sétáltatásra, mozgatásra is szükségük van, enélkül életképtelenné válnak, elpusztulnak. A túzokcsibék elvadítását (szakszóval repatriálását) 8-10 heti nevelés után, nyár végén kezdjük meg. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai bebizonyították, hogy a Túzokvédelmi Állomáson sikeresen tudják felkészíteni őket a szabad életre.

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: