Az óriás-szitakötő lett az év rovara 2018-ban

Az év rovara 2018-ban – internetes szavazás végeredményeként – az óriás-szitakötő (Anax imperator) lett.

Óriás-szitakötő (Anax imperator) hímje (fotó: Karl Csaba, Ízeltlábúak.hu)

Bár kortársai között tényleg óriásnak számít, 10 cm-es szárnyfesztávolságával, őseihez képest csak egy törpe. A 300 millió évvel ezelőtt élő ős-szitakötők a dinók körül röpködtek és szárnyfesztávolságuk akár a fél métert is elérte. Az óriás szitakötő így is hazánk jelenleg élő legnagyobb szitakötője. Impozáns megjelenését nem csak a méreteinek, hanem a színes megjelenésének is köszönheti. A zöld és kék színekben pompázó légi farkas joggal érdemelte ki az „év rovara” címet.

Óriás-szitakötő (Anax imperator) közelről (fotó: Hernádi László, Ízeltlábúak.hu)

Hazánkban mindenhol megtalálható, ahol van állóvíz, ugyanis lárvája a növényzetben gazdag tavakat, víztározókat, kavicsbánya-tavakat, halastavakat kedveli. Ennek köszönhetően szinte bárki találkozhat vele. Lárvái a vizek félelmetes ragadozói, fejlődésük egy év alatt végbemegy, többségük májusban bújik ki és kel szárnyra.
Bár Európában az óriás szitakötő nem veszélyeztetett élőhelyei visszaszorulóban vannak, így megérdemli az odafigyelést.

(Sebestyén Adrienn – Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: