Hazánk élővilága régi-új vadfajjal bővült. Az utóbbi időben az ország északi részén megjelent néhány szürke farkas. A farkas (latin nevén Canis lupus) az emlősök osztályába, és a kutyafélék családjába tartozik.
Rendkívüli intelligenciával rendelkező ragadozó, amely tulajdonság a társas-szocializált viselkedés hatására alakult, fejlődött ki. Jellemzően falkákban élnek, de előfordulnak kósza példányai is. Házi kedvencünk, a kutya ősét tisztelhetjük benne. Alkalmazkodóképessége miatt szinte az egész világon elterjedt, főleg az Északi-féltekén.
Nagyon sok alfaja és rokon faja van, melyekből az ember pusztítása következtében számos kihalt mára. Amerikában él a fekete farkas és a prérifarkas, Ausztráliában a dingó. A néhány éve hazánkba is visszatérő aranysakál (nádi farkas vagy toportyán) élőhelye Európa és Ázsia déli része, valamint Észak-Afrika.
Különleges az Északi sarkon honos tundrafarkas. A legnagyobb termetű alfaj, bundájának színe alkalmazkodott környezetéhez, egészen világos, fehér színű. Ezek is nagycsaládban élnek. Abban az időszakban, amikor kicsinyeik vannak, a hím jár vadászni, például sarki nyúlra. A nőstény az apa-állat pofáját nyalogatva kunyerálja el a zsákmányt. A viszontagságos körülmények miatt az alomból kevés kölyök éri meg a felnőttkort.
A szürke farkas nagyobb populációi Eurázsiában Oroszország, valamint Románia (Erdély) és Szlovákia területén fordulnak elő. Átlagosan 40-60 kg súlyú, a kan általában nagyobb. Körülbelül 6 évig él. Testhossza elérheti a másfél métert. Hallása, szaglása kitűnő, izomzata fejlett, látása sötétben a legjobb. 42 éles foga, erős állkapcsa van. Karmai tompák, kivétel a két mellső mancsán található farkaskarom, mely 5. ujjként funkcionál. Szigorú hierarchia uralkodik a falkában. Jellegzetességük, hogy csak a domináns pár szaporodhat. Tél végén, tavasszal születik a 4-6 farkaskölyök. A falka összes tagja gondoskodik a szukáról és kicsinyeiről: visszaöklendezik a gyomrukban szállított húst. 2-3 éves koruk után, amikor ivaréretté válnak, elhagyják családjukat és új falkákba rendeződnek.
Szerencsére csupán a mesehősöket falja fel a gonosz ordas! Tápláléka elsősorban nagyobb testű vadakból (szarvas, őz, vaddisznó), és kisebb rágcsálókból, madarakból és azok tojásaiból áll. Csemegeként fogyaszt azonban terméseket és gyümölcsöt is. Csúcsragadozóként szabályozza a vadállomány túlzott elszaporodását, és főleg a beteg, legyengült állatokat pusztítja. A farkasok nem lesből támadnak, hanem hosszú kilométereken át követik kiszemelt zsákmányukat, ill. annak szag-nyomát! Inkább kitartó futók, mint sprinterek, de 50 km/h-s sebességet is elérhetnek. Amikor rátalálnak áldozatukra, a falka tagjai körbeveszik, fogaikkal lefogják, és a vezérhím öli meg. Ha csoportban lévő állatokra vadásznak, módszeresen igyekeznek egyet elszakítani társaiktól, biztos siker reményében. Mindig az alfa-pár eszik először, és csak utánuk a többiek.
Territóriuma 100-300 négyzetkilométer, ezért ideális élőhely a nagy kiterjedésű, védett erdőség számukra. A rangsorban alacsonyabban lévők úgy üdvözlik az alfahímet, hogy meghunyászkodnak: lelapulva, fülüket hátracsapva nyalogatják annak pofáját. A vezér pedig gyengéd nyakszirt-harapással köszön vissza. A híres-hírhedt farkasüvöltésen kívül még a testtartásban és a mimikában nyilvánul meg kommunikációjuk.
Ne féljünk tehát a farkastól! Nem eszik, és nem is kóstolgat kétlábúakat! Kirándulásainkon találkozásra gyakorlatilag nincs esély, mert eloson, mielőtt észrevennénk. Kerüli a lakott környéket, mert ösztönösen fél az embertől. Nagyobb egyedszámú területeken fordulhat elő, hogy háziállatot zsákmányol, de általában az erdőn-mezőn elegendő élelmet talál. Hordozója lehet a veszettség kórjának (a rókával egyetemben), ekkor jelent veszélyt az emberre is. Ezek a beteg állatok rendhagyó módon viselkednek, nem működnek természetes reakcióik.
A szürke farkas fokozottan védett faj, tilos a vadászata, elejtése! Téves hiedelmek miatt sokan elítélik ezt a nemes ragadozót, az emberi kegyetlenség szinte kiirtotta. Pedig a mitológiában pozitív hősként is feltűnnek! A híres ikerpárt, Róma alapítóit: Romolust és Remust egy anyafarkas szoptatta. Kipling hősét, Mauglit szintén ezek a vadállatok nevelték a dzsungelben. Szólásainkban is megjelenik alakja: Télen bizony farkasordító hideg szokott lenni néhanapján, aki pedig farkaséhes, nagy étvággyal fogyasztja el ebédjét. Találó hasonlat a hangoskodásra miszerint: üvölt, mint a farkas. A magának való embert magányos farkasként emlegetjük. Régebbi divat szerint, ill. a népi hagyományban farkasfog elnevezésű díszítést varrtak a ruhákra. Az indiánok jó szellemként tisztelték e vadat. Ellesték, és a lenyúzott bőrükbe bújva sikerrel alkalmazták vadászati módszereiket.
Gyakori magyar családnév, de utónévként is szerepel a kalendáriumban a Farkas!
Olvasóink: Peska Beatrix Mária és Tőzsér Mária
(Erdeiprogramok.hu – Olvasói levél)
küldés...
