Az erdőkben mindenki számára van hely, de a szabályokat be kell tartani!

A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek – mondta a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket.

A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett,

ami természetes, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt jelentenek. Országosan 25-30%-kal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Az erdőkben mindenki számára van hely, de egészségünk és a természet védelme érdekében fontos a szabályok betartása.

Ne csak a Rám-szakadék legyen az úti cél!

Az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Az olyan felkapott helyszínek helyett, mint például a Budai-hegység, a Rám-szakadék vagy éppen a Szalajka-völgy, érdemes új útvonalakat felfedezni. 

Az erdei kirándulás során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat: csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.

Ha eddig nem tetted volna, erre is figyelj….

A kirándulások során fontos, hogy saját magunk mellett a természeti értékekre, az erdőkre is vigyázzunk. Az egyik legáltalánosabb szabály, hogy

  • mindig vigyük haza magunkkal a kirándulás során keletkezett hulladékot.

A tavaszi időszakban nyíló virágok jelentős része védett, ezért

  • ne tépjük le azonnal a tavasz első hírnökeit.

A száraz tavaszi időszakban pedig különösen fontos, hogy

  • csak a kijelölt tűzrakóhelyekengyújtsunk tüzet,

amit távozáskor teljes biztonsággal oltsunk is el.

A szabályok betartása közös érdekünk. Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás!

(AM Sajtóiroda)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: