Idegen gólya érkezett Tóbiás fészkébe (+KÉPEK)

Még nem érkezett meg Tóbiás és Sára Afrikából a gemenci bekamerázott fészkébe. A jól ismert fekete gólyapárról ez idáig nincs információ. Azonban 2019. március 7-én, 16:27-kor egy fiatal, feltehetőleg hím fekete gólya landolt a fészekbe.

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár hatodik éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.

Az eddigi tapasztalatok alapján a hím gólyák néhány nappal hamarabb érkeznek Gemencre. Gyakran több, még el nem foglalt fészket is megtekintenek, hiszen keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére.

Feltehetőleg ezt a jelenséget rögzítette a Gemenci Erdőgazdaság webkamerája is.

Felmerült az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette a fióka kora óta viselt azonosító gyűrűjét, de a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat. Tóbiást és Sárát továbbra is várják az erdész szakemberek, az ornitológusok, a nemzeti park munkatársai és a többezres rajongótábor. Mindenki bízik abban, hogy néhány napon belül megjelenik az idén 20 éves Tóbiás, az egyik legöregebb ismert, vadon élő fekete gólya és elfoglalja megszokott helyét.

Szemléletformálás és a be nem avatkozás elve

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Minden évben több százezer alkalommal tekintették meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit. Az ország különböző pontjain, de a Felvidéken is vannak olyan iskolai osztályok, amelyek rendszeresen figyelik a gólyapár életét és a fiókák fejlődését.

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt – hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Éppen ezért például nem terveztek a madarak megérkezése előtt a szakemberek beavatkozást a fészek helyreállításában sem.

(Gemenc Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: