Megkezdődött a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

Kinyíltak a hóvirágok, megkezdődött a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban – közölte az arborétum szakmai vezetője szerdán.

Farkas Norbert elmondta, hogy a hóvirágok mellett láthatók még téltemetők és krókuszok is. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is virágba borul az arborétumban.

A mediterrán hóvirágmező több mint 2 és fél hektáron terül el az arborétumban. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.

A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot.

Téltemető az Alcsúti Arborétumban – Fotó: Gribek Dániel, Erdeiprogramok.hu

A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776-1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: