Budakeszi Vadaspark: középpontban a szerelmes állatok

Február 16-án, szombaton, a Valentin-napra való tekintettel a Budakeszi Vadasparkban idén is a szerelmes állatoké a főszerep.

A rendezvény keretein belül a látogatók olykor bizony kissé pikáns szakvezetéseken ismerkedhetnek meg a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatok szerelmi életével, párkeresési szokásaival és udvarlási technikáival.

Az állatok körében ugyanis lényegesen különböző taktikák és fortélyok uralkodnak, legyenek azok háziállatok, madarak, kisemlősök, vagy épp nagyragadozók, de a cél mindig ugyanaz: meghódítani a szívük választottját. Az evolúció fajspecifikus hódítási stratégiákat alakított ki annak érdekében, hogy mindenki a saját erősségeinek megfelelően találhassa meg párját.

Szombaton, a „párkapcsolati” ismeretterjesztő előadáson minden különféle állati szerelemmel kapcsolatos titokra fény derül, többek között arra is, hogy mit jelent a szaknyelvben a barcogás, hogy mely vadfajok választank egy életre párt, és hogy kiknél játszik szerepet a hölgyválasz.

A szakvezetésen kívül a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület játékos előadást tart a legkisebbnek az udvarlási szokásokról, továbbá állattréningek és kisragadozó látványetetés is várja az érdeklődőket.

Szerelmes Állatok Napja részletes programja:

  • 10.00 Állat tréning – mosómedve
  • 10.00-től PANGEA Egyesület – ismeretterjesztő játékok
  • 12.00 Ki hogy hódít az állatvilágban? – szakvezetés (indulás: Pangea standtól)
  • 13.00 Állat tréning – aranysakál
  • 14.00 Kisragadozók etetése


(Budakeszi Vadaspark)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: