Új utakon a környezetismeret oktatása?

A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara „Intelligens szakosodási program a Kaposvári Egyetemen” című projekt keretében – együttműködve a SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolájával – kutatást végez. A gyermeki fejlődést, a köznevelést és a felsőoktatást támogató módszertani kutatások, fejlesztések – Egészséges társadalom, egészséges környezet elnevezésű program segítségével valósul meg, amelynek címe Erdei iskolák, terepi vizsgálatok.

A kutatás célja, hogy az alsó tagozatos korosztály környezetismeret tantárgybeli oktatásának eredményességét különböző oktatási környezetben és módszerekkel vizsgálja. Az elemzésekhez a 4. évfolyamos Csokonai Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak (a, b, c osztályok) az erdő és életközössége témakörében folytatott oktatási anyagok különböző helyszíneken történő előadásával és annak tanulási eredményével kapcsolatban végeztek felméréseket.

Az egyik helyszín tantermi körülmények között, a második a SEFAG Zrt. által fenntartott kaposvári Erdők Háza oktatóközpontban, a harmadik a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában.
Nemcsak a tanulási környezet, hanem a környezethez illeszkedő oktatási módszerek is különböztek egymástól.

Szeptember 20-án a 4/a osztályos tanulók az erdővel és életközösségeivel, a maga valóságában találkozhattak a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában. A reggeli ismerkedős játékok után a Sárga csiga tanösvényt járták be. Az erdőpedagógiai foglalkozások elengedhetetlen része, a már meglévő ismeretek előhívása, az erdő fogalmának tisztázása, az erdei életközösségek bemutatása, valamint az erdész szakma fontosságának kiemelése. A tananyaghoz kapcsolódóan a diákok betekintést nyertek a gombák világába, a fák alaktanába, az erdő szintjei és lakói fogalomkörébe, a vadgazdálkodás szépségeibe, továbbá az egyes évszakok erdőre és az erdei életközösségre gyakorolt hatásába.

A mai gyerekek figyelmét a frontális osztálymunkával már kevésbé lehet lekötni, erre kiválóan alkalmasak az erdei iskolák, ahol felfedezve tanulhatnak, szerezhetnek tapasztalatokat, ami élménnyé teszi a közös munkát. Eredményeként – tapasztalataink szerint – nagyobb sikerrel rögzül a tananyag!

Természetesen elengedhetetlen volt az erdei játék: a memória, a tükrözés, a vakvezetés, a kereső játék, a párkereső és az állatpantomim!

A nap során elhangzott ismeretanyag visszacsatolására egy udvari akadályverseny pálya szolgált. Több állomáson kérdések és játékos feladatok várták a menetlevéllel ide érkező csoportokat.

Három különböző oktatási környezet eredményességét mérik a kolleganők. A vizsgálat kezdetén bemeneti-, a végén kimeneti tudásszintmérést végeznek.

Köszönet a Pedagógiai Kar kutatásában résztvevő oktatóknak, Szántóné Tóth Hajnalka egyetemi tanársegédnek és Doba László főiskolai docens úrnak és a Gyakorló Iskola 4/a osztályának és tanítóiknak!

Mihály Betta
erdei iskola vezető

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: