Nyár végi lazítás a csodálatos Sástónál

Gyönyörű kilátás a magasból? Csónakázás a tavon? Kacsaetetés a tanösvényen? Ezúttal hazánk legmagasabban fekvő mesterséges tavától, a mátrafüredi Sástótól jelentkezünk.

Ha a Mátrába indultok túrázni, érdemes útba ejteni a Mátrafüredtől északra, a 24-es főút vonalán fekvő, 53 méter magas kilátót és az azt körbeölelő tavat.

A Sástó kialakulása

Az 1950-es évek végétől megnövekedett a Mátra idegenforgalma, ezzel párhuzamban pedig a megfelelő szálláshelyek iránti igény is. Az 1960-as évek elején ezért megkezdték a sástói kemping kiépítését és a hajdan két hektár nagyságú, mocsaras, lápos, sással benőtt tó rendbetételét is. A cél az volt, hogy a vizes élőhelyet nyáron csónakázásra, télen pedig korcsolyázásra használhassák a látogatók.

A környék dolgozói társadalmi munkában vállalták a tábor és környékének rendbetételét, így az ő érdemük volt a bozótirtás, a sás tómederből való kihordása is. A tó vizét a Farkaskút forrásból pótólták. A munkálatokat egy nyár alatt befejezték, így elkészülhetett az első hazai hegyvidéki kemping és tó.

Kikapcsolódás minden korosztálynak

A Sástó napjainkban is nagy népszerűségnek örvend. A családosok körbejárhatják a Béka-tanösvényt, melynek mentén interaktív játékok mutatják be a terület növény és állatvilágát.

A tó körül kacsaetető pontok is találhatók, így miután egy száz forintos érmével tekerünk, akár kézből is kínálhatjuk a legbátrabb madarakat.

A békés pihenést a kihelyezett padok, hidak szolgálják, míg a romantikára és kalandra vágyók csónakkal tehetnek egy-egy kört a tóban. 

A Sástó közelében nyilvános mosdót, büfét, vendéglátóhelyet, nyáron fagyizási lehetőséget is találhatunk, ha pedig több napos kikapcsolódást kerestek, a tó közvetlen szomszédságában hotelben és kempingben is foglalhattok szállást. 

Kilátó magasodik a tó mellett

Az 53 méter magas kilátót Romániában gyártották, eredetileg a Szeged melletti Algyőre vittették volna olajfúró toronynak. Mivel azonban nem felelt meg a magyarországi szabványoknak, kisebb átalakításokat követően Sástóra szállították. 1973-ban már ez az építmény fogadta a látogatókat a korábbi, 60-as években épült fakilátó helyett.

Csigalépcsőn a csúcsig

Érdemes nemcsak lentről csodálni a kilátót, hanem meg is hódítani, hiszen tiszta időben a csúcsról egészen a Tiszáig és a Budai-hegyekig is el lehet látni. A csigalépcsőt három emelet szakítja meg, amelyeken távcsövet, feliratos tájképet és megtapintható, faragott madarakat helyeztek el.

Fontos szabályok, ha megmászod a kilátót!

  • A kilátó nagy szélben nem használható
  • Vihar esetén el kell hagyni a kilátó környezetét
  • A kilátó magasságából adódóan kiemelten fontos, hogy vigyázzunk értékeinkre, hiszen kihullva a toronyból, azok károsodhatnak.
  • Tériszonyosoknak nem ajánlott!

A kilátóra belépőjeggyel lehet felmenni (14 éves kor felett: 400 Ft/fő, 2-14 éves korig: 200 Ft/fő).

Sástó, mint kiindulópont

Sástó és környéke remek kiindulópont lehet a túrázók számára, hiszen rövidebb erdei séta vezet a Mátra legtisztábbnak tartott forrásához, a Rákóczi-forráshoz, de innen a Hanák Kolos és a Muzsla-kilátót is könnyen meghódíthatjuk. Akik pedig hosszabb túrára indulnának, azok a Kékes csúcsán található TV tornyot is megmászhatják. Hamarosan ezekről a látványosságokról is részletesen beszámolunk. 

(Gribek Tímea, Erdeiprogramok.hu)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: