A sűrű köd megzavarja a darvakat – Több sérültet is elláttak a Hortobágyon

Kedvezőtlenül hatott az elmúlt napok időjárása a Magyarországon állomásozó darvak biztonságára. A sűrű ködben nehezen tájékozódnak, eltévednek, vagy balesetet is szenvedhetnek a csapatosan éjszakázó helyükre tartó madarak – írja a hortobágyi Madárkórház Alapítvány.

Csongrád megyében csapatosan repülnek neki a vezetékeknek, aminek köszönhetően több tucat el is pusztult.
A hétvége során a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület önkéntesei hét sérült túlélőt fogtak be, majd szállítottak a Madárkórház Alapítvány Szentesi Madármentő Állomására. Szerencsére hatan csak könnyebb sérüléseket szereztek, a hetedik viszont műtétre szorult, így továbbszállításra került a Hortobágyi Madárkórházba, ahol megtörtént a beavatkozás.

Mindeközben északabbra is gondot okozott a köd. Ároktőn kéménynek ütközött egy daru, majd zuhanás közben a kertes ház kerítésén akadt fenn. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság értesítette az esetről a Mályi Madármentő Állomást, melynek vezetője a mentést követően azonnal Hortobágyra szállította. Sürgősségi ellátásra szorult, érkezés után rögtön műtétre került a sor.

A sérült egyedek többsége remélhetőleg a jövő hétre rendbe jön, így még van esély arra, hogy társaikkal útnak indulhassanak telelő helyükre. Amelyik viszont hosszabb ápolást igényel, sajnos legközelebb tavasszal válhat szabaddá.

(Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: