Idén is hatalmas siker volt a X. TRÓFEA Vadgasztronómia Fesztivál (+KÉPEK)

vadgasztronomiai_fesztival_21Idén immáron tizedik alkalommal rendezték meg a TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivált. A Tamási közelében található Miklósvári Parkerdő ezúttal is ideális környezetnek bizonyult a fesztivál lebonyolításához. A sok kiváló étket, főzőcsapatot, gyerek- és felnőtt programot, valamint fellépőt látott vadaspark úgy tűnik, az égiek kedveltje is, hiszen ahogy eddig már annyiszor, idén is megúszta a rossz időt, holott várható volt kisebb-nagyobb zápor, zivatar az előrejelzések szerint.

KÉPGALÉRIA A X. TRÓFEA VADGASZTRONÓMIAI FESZTIVÁLRÓL AZ ERDŐ-MEZŐ ONLINE PORTÁLON >>>

Ahogy eddig is bebizonyosodott már, idén is csak megerősödhetett a szervezőkben a tudat, hogy a hosszas és kemény előkészületek, bár nélkülözhetetlenek, az igazi fesztiválhangulatot – gasztrofesztivál lévén mondhatnánk a fesztivál ízét – maguk a kilátogató emberek, gyerekek, családok és baráti társaságok adják. A kilátogató embertömeghez pedig nyilván jó programok kellenek, amelyet idén is a Tamási Művelődési Központ profi, valamint a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. szakembergárdája közösen a Tamási Város Önkormányzatával együttműködve szervezett.

vadgasztronomiai_fesztival_2

Jó programokból és fellépőkből nem volt hiány! Szó szerint volt itt minden, ami szem-szájnak ingere. Például honfoglaláskori harci bemutató igazi csatajelenettel, amely során még a patakba beleesve is folytatódott az ádáz küzdelem, nem kis ovációt – és nevetést – váltva ki a nézőközönségből. De volt solymászbemutató reneszánsz zenével, kopó bemutató, főzőbemutató Bede Róberttel, kirakodóvásár, autó bemutató, borkóstoló, bábelőadás, kürtöskalács ház, sőt egyedülálló módon élő, szabadon látogatható történelmi puskákkal zajló lövészverseny is.

vadgasztronomiai_fesztival_22

Összefoglalni is nehéz lenne a szerteágazó, izgalmas programok számát és tartalmát. A fesztivál az eddigi hagyományokhoz hűen Szent Hubertus misével kezdődött, amely után a rövid megnyitó beszédeket Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdaság Kamara (NAK) elnöke, Porga Ferenc, Tamási város polgármestere, valamint Gőbölös Péter, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatója mondott.

vadgasztronomiai_fesztival_7

Nem sokkal ezután már a főzőtüzek füstje terítette be a völgyet, jelezve, hogy ötven főzőcsapat kezdte meg az előkészületeket a nagy megmérettetésre Miklósváron. A főszerep természetesen a vad és halételeké volt, bár számos egyéb ínycsiklandozó étel is készült tárcsán, bográcsban, agyagedényben vagy éppen grillrácson. Ha más program nem is lett volna, már az is külön érdekesség lehetett volna, ahogy 50 különböző magyaros vagy világkonyhai étel előkészületei zajlottak.

vadgasztronomiai_fesztival_21

A hangulatról természetesen idén is a nagyszínpad történései gondoskodtak. Fellépet a Tamási Koncert- Fúvószenekar, a Happy Street Band, a Pántlika Néptánc Együttes, a Laguna mazsorett csoport, a Pom-pom Együttes, az Abba Sisters, valamint A Madarak buli zenekar. A fesztivál alatt idén is zajlott a Deer Parade kreatív alkotói verseny, ahol a Gyulaj Zrt. által biztosított élethű nagyságú dámszarvas szobrokat lehetett előzetes jelentkezés alapján dekorálni.

vadgasztronomiai_fesztival_11

Külön kedveskedve a kilátogató családoknak és gyerekeiknek, számtalan ingyenes gyerekprogram várta a legkisebbeket. A légvár, gokart és egyéb lehetőségek mellett a Gyulaj Zrt. Lengyel-Annafürdői csapata is tartott foglalkozásokat a piciknek.

vadgasztronomiai_fesztival_16

Nyugtával dicsérve a napot elmondhatjuk, hogy egy nagyon jó, igazi fesztiválhangulatú rendezvényt sikerült összehozni, ahol mindenki jól érezhette magát korosztálytól, érdeklődési körtől függetlenül. Ha mindent egy mondatban kellene összefoglalnunk a tamási X. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztiválról, legszívesebben egy négy éves „fesztiválozó” szavait idézhetnénk: „Nadon jó volt itt!”

(Kovács Tamás – Gyulaj Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: