Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Színes-köves geotúra a Káli-medence kapujában

2017-08-27

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság túrája során elsőként az egykor az Egyenlítő vidékén időző vörös sivatag köveit csodálhatjuk meg a balatonrendesi bánya gigantikus, marsbéli tájat idéző amfiteátrumában. Kis idő múlva már a fonyódi és boglári kettős várhegy kúpjaiban gyönyörködhetünk a szőlők magasságában, majd betérünk egy  kráterekre emlékeztető mélyedéseket rejtő erdőbe.

Kővágóörs határában a terület jellegzetes vörös és fehér homokkövei gyakorlott kezek rakta kerítésekben és művészien megépített parasztházakban köszönnek vissza ránk. A falu mindkét végén megcsodálhatunk egy-egy kőtengert, ahol felidézhetjük a 10 millió éve még itt csillogó Pannon-tó különleges világát.

Egy homokbánya gödrét érintve az Ecséri templomromnál veszünk utolsó lendületet, ahol a kora középkor atmoszféráját szívhatjuk magunkba, és gyönyörködhetünk a mindössze 5000 éve létező fiatal Balaton téli fényeket tükröző vizének látványában. Ha időnk engedi, megnézzük a pálkövei homokkőbányát (ahol őshüllő lábnyomokat fedeztek fel a 60-as években). Pár lépéssel odébb Bajcsy Zsilinszky Endre nyaralójának vadregényes Balaton-parti kertjében hallhatunk a Balaton kialakulásáról és vizével kapcsolatos titkairól hallhatunk érdekességeket.

Időpont: 2017. augusztus 27.
Találkozó helye: Balatonrendes, vasútállomás

Ár: felnőtt: 850 Ft/fő, gyerek: 400 Ft/fő

Távolság: 9 km
Túra ideje: 5 óra

Útvonal: Balatonrendes-Kővágóörs-Ecséri-templomrom-Pálköve-Balatonrendes.

Jelentkezés szükséges, előző nap 16.00 óráig!

Jelentkezés és információ:
Sárdy Julianna
+36 30 491 0061
sardy1@bfnp.hu

kirandulas

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2017-08-27
Esemény Category:
Esemény Tags:
, ,

Szervező

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
+36 87 555 260
E-mail:
bfnp@bfnp.hu
Honlap:
https://www.bfnp.hu/