Ismét eltévedt kirándulókon segítettek a rendőrök
A siklósi egyenruhások egy órán belül megtalálták, majd kivezették az erdőből az eltévedt ceglédi családot – tájékoztat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
A siklósi egyenruhások egy órán belül megtalálták, majd kivezették az erdőből az eltévedt ceglédi családot – tájékoztat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében fejlesztette a Vérteserdő Zrt. a „Gerecse gyöngyszemében” lévő kulcsosházát.
Szerda éjfélig érvényes hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.
Gyöngyi és Szilvi gőzmozdonyok után egy új „kolléganő” is erősíti a kisvasút csapatát, az Egererdő Zrt.-nél – hívja fel az utasok figyelmét az erdőgazdaság. Márti nem jármű, de nem is egy hús-vér ember, hanem...
2021 a projektmegvalósítások éve a nemzeti parkok életében, hiszen idén 30 beruházást adnak át az igazgatóságok országszerte, együttesen 8,7 milliárd forint értékben – jelentette ki Rácz András a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bővítését és részleges...
A Mecsekerdő Zrt. megújította és háromszorosára hosszabbította Tenkes-hegyi Csodabogyó-tanösvényét. A korábban mintegy két kilométer hosszú útvonal körtúrává alakult, amely így Máriagyűd és Bisse irányból egyaránt megközelíthető. Az immár hat kilométeres tanösvény 11 új tájékoztató...
A héten biztos és határozott melegedés megy végbe a légkörben: a hét végéig mintegy tíz Celsius-fokot emelkedik a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Országszerte figyelmeztetést adott ki a várható nagyon erős UV-B-sugárzás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.
Néhol akár 30 fok közeli meleg is lehet a hétvégén. Sok napsütés is lesz, de – kezdetben néhol, majd többfelé – záporokra, zivatarokra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos,...
Tematikus játszótérrel, szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodott az elegyes tölgyerdővel övezett, három hektáros kirándulóhely, a most felújított Hűvösvölgyi Nagyrét. A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő konzorciumbanvégrehajtott, 30 millió forint értékű zöldterületi fejlesztése nem...