Egy népszerű kirándulóhelyen elvégzett fakitermelés rendszeresen felháborodást kelt a természetjárók körében. Hiába az újraerdősítés vagy az újulat ápolása, a lakosság számára a nagy fák eltűnése egyet jelent az erdő megszüntetésével, az erdőirtással. Erre és a természetvédelmi célok elérésére jelent kiváló megoldást az örökerdő-gazdálkodás, amelyet a Pilisi Parkerdő Zrt. egyre nagyobb területen vezet be. A témában Csépányi Péterrel, az erdőgazdaság termelési és természetvédelmi főmérnökével Gribek Dániel főszerkesztőnk beszélgetett. A cikk a pilisszentiváni önkormányzat által kiadott Pilisi Len – Zöld Újságban jelent meg.
Örökerdő. Maga a fogalom elég sokat sej- tető, de pontosan mit is jelent, és miben különbözik ez a hazánkban hagyományosan működő erdőgazdálkodási rendszertől?
Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt mondhatnám, hogy az örökerdő-gazdálkodás esetében a nagy fák által alkotott borítottság soha nem szűnik meg. Ezzel szemben a hagyományos, vágásos erdőgazdálkodás vágásciklusokon alapul, ami fafajtól függően általában 80-100-120 év. Az akác vagy a nyár esetében ez sokkal kevesebb is lehet. A lényeg azonban, hogy mikor elérkezik a véghasználati kor, amikor az adott területről az összes fát letermelik, majd a folyamat kezdődik elölről az erdő- felújítással erdőneveléssel, míg újra vágásérett nem lesz az erdő.
Az örökerdő-gazdálkodás során nincsen véghasználat, a fákat egyesével, különböző időpontokban veszik ki a területről. Mivel ezáltal minden fának egyedi vágáskora van, az erdőkép gyakorlatilag nem változik. A „Dauerwald” koncepciót az 1920-as években Alfred Möller találta ki. Ő gondolkodott úgy először az erdőről, hogy az egy komplett ökoszisztéma, ezzel pedig megelőzve korát.
Általánosságban tehát azért örökerdő egy erdő, mert „soha nem tűnik el”, vizuálisan alig változik. De ennél, gondolom, összetettebb a kérdés.
Az örökerdő-gazdálkodás esetében az első szabály, hogy mindig legyen borítás a terü- leten, sosem szabad végvágást vagy tarvá- gást végezni. A második, hogy a jól teljesítő fákat, amikben van potenciális értéknövedék, a területen kell hagyni. A rosszabbul teljesítőket lehet kivágni. Itt nagy hangsúly van a „lehet” kifejezésen, hiszen azért, mert egy fa gazdasági szempontból kisebb értékű, attól az ökológiai funkciója még lehet jelentős.
A harmadik szabály, hogy az újulat nem cél. Az örökerdő-gazdálkodás esetében nem a megjelenése miatt vágják ki a fákat. Ha egy tölgyesben 120 éves korban feltűnnek a facsemeték, akkor fakitermelés történik, hogy teret adjunk a fiatal egyedeknek. Pedig ilyenkor még az „idősebb” fák egy része soksok értéket tudna teremteni. Az örökerdőnél nem az újulat megjelenése a fakitermelés indítéka, mert az állandóan jelen lesz. Akkor válik fontossá, amikor egy darab vagy egy kis csoport fát kivágunk, hogy az addig megbúvó, és folyamatosan újratermelődő csemetéből legyen új, ökológiai és gazdasági szemmel is értékes fiatal fa.
A negyedik szabály, hogy nincsen rögzített vágáskor. Ha állomány szinten lenne ilyen, akkor az azt jelentené, hogy minden fát egyszerre vágunk ki (véghasználat), ebben az esetben azonban az egyik cél éppen az, hogy korban változatos legyen a faállomány összetétele.
Az ötödik szabály, hogy a növedék egy örökerdőben nem úgy alakul, mint az egykorú erdőkben. Azok esetében fatermési modellekkel leírták a növedék változását, ám a bemutatott módszernél szabálytalan a szerkezet, így ez nem alkalmazható. Hol egy idős facsoport van, hol egy újulat folt. Mivel mindenféle korú fa előfordul, rendszeresen visszatérünk, és megnézzük, hogy a legutóbbi időszakban mennyi volt a növedék. Tehát állandó kontroll mellett működik a rendszer, a tervek pedig időközönként módosulnak egy egy ellenőrző eljárás következtében.
Mindezeket összefoglalva, a lakosság szemével nézve az örökerdő-gazdálkodás egyik legnagyobb előnye tényleg az, hogy az erdő, ahol kirándulunk, gyakorlatilag sosem tűnik el, ami a konfliktusok számát is csökkentheti.
Így van. Hiába végzünk időről időre fakitermelést a területen, az erdők képe nem fog változni. Mindig lesznek fiatal és idős egyedek.
Az a tapasztalatunk, hogy a természetjárók számára az erdő alapvetően a nagy fákat jelenti. Előfordul, hogy egy végvágás után számon kérik rajtunk, hogy hol az erdő. Hiába mutatjuk meg, hogy 30-40 cm-es tölgycsemeték borítják a területet, nehezen veszik tudomásul, hogy ebből hasonló faállomány lesz, valószínűleg az idő emberi léptékben mért generációs hosszúsága miatt. Azonban ezzel a gazdálkodási rendszerrel ilyen változás nem történik, a beavatkozásokat szinte észre sem lehet venni.
Az örökerdő esetében fajgazdagabb is lesz a terület?
Az egyik fontos szempont pontosan az, hogy az erdőnkben minél több fafaj legyen. Mivel a fák vagy facsoportok eltérő időben kerülnek ki, nincsenek azonos fényviszonyok, ezért több fafaj megtalálja az életfeltételeit. A fényigényesebbek egy nagyobb lékben, más fajok az árnyékosabb részeken. Fontos, hogy ez a diverzitás a betegségekkel szemben is ellenállóbbá teszi az erdőt. Ugyanakkor itt szeretném azt is megjegyezni, hogy egy természetes erdő nem minden esetben fajgazdag. Láttam már olyan őserdőt, ami elegyetlen bükkös volt, mert azon a területen ennek a fajnak kedvezett a környezet. A természetszerű örökerdő tehát adott területen akár kevés vagy csak egy fafajból is állhat. Emellett viszont az is tény, hogy az ember akár elegyesebbé is tudja tenni az adott erdőt, mint amilyen az őserdő állapotában lenne. Ez azért sem baj, mert a jelenleg észlelhető klímaváltozás idején legalább azok a fafajok is jelen vannak, amelyek jobban tudnak majd alkalmazkodni a globális változásokhoz.
Az erdő ellenálló-képességét az is erősíti, hogy nem egykorú az állomány?
Ez nagyon fontos, hiszen az idősebb, nagy fák a környezeti károktól meg tudják védeni az alattuk lévő, fiatalabb egyedeket. Gondolhatunk itt a szélre, a nedves hóra vagy éppen a jégre. Ezt bizonyítja a 2014-es, decemberi ónos eső is, hiszen az egykorú, 20-60 éves erdőkben keletkeztek óriási károk. Ezeknél a korona és a mellmagassági törzsátmérő aránya rosszabb, mint az idősebb fáknál, így könnyebben károsodnak. Az örökerdőben egy ilyen környezeti csapás kevesebb kárt tud okozni. A Pilis-tetőn, a Két-bükkfa-nyeregtől a Boldog Özséb-kilátóhoz vezető erdészeti burkolt út környékén fiatal bükkösök találhatók, amelyek az 1990-es évek második felében történt véghasználatokat követően alakultak ki. Itt 2002-től álltunk át az örökerdő-gazdálkodásra. Az említett útvonal első felében tehát az út két oldalán részben fiatalabb állományok találhatók, tehát éppen az említett korban vannak. Ezek 2014-ben annyira összetörtek, hogy sírva lehetett csak rájuk nézni. Mellettük viszont voltak olyan területek, ahol az örökerdő-gazdálkodásnak köszönhetően az idős faállomány nagy része megmaradt. Ezeknek a nagy fáknak a vékonyabb ágait ugyan megtörte az ónos eső, de az alattuk lévő 15-20 éves egyedekben szinte semmi kár nem keletkezett. Ráadásul a nagyobb fák esetében a koronakárok a legtöbb esetben néhány év alatt regenerálódnak. Az idős fák tehát biztosítékot jelentenek.
A gazdálkodási mód egyik jellemzője, hogy általában 5 évente térnek vissza a fakitermelők egy egy területre. Ilyenkor nem érezheti úgy a kiránduló, hogy „na, már megint ezt az erdőt vágják”?
Ez valóban az eljárás egyik alapja, de ha a fakitermelést szakszerűen végezzük, akkor senkit nem zavar, hiszen az erdőkép nem változik. Az ötévenkénti munka az ára annak, hogy nincsen véghasználat. Fontos, hogy egy területet ne kezeljünk túl gyakran, de az is, hogy túl ritkán se. Ezek gazdasági kárt vagy az erdőkép megváltoztatását jelentenék.
Pilisszentiván határában járhatunk örökerdőben?
Például az Európa Diplomás területen és annak környékén. A Budakeszi Erdészetnél folyamatban van az átállás az örökerdő-gazdálkodásra. A Pilisszentkereszti Erdészet és a Pilismaróti Erdészet, valamint más erdészeteink által kezelt területeken is egyre gyakoribb ez a kezelési mód, főként a Pilis-tető, Dobogókő és a Fekete-hegy térségében.
Meg kell jegyeznem, hogy egyszerre nem tudjuk mindenhol bevezetni, mert az átállásnak rengeteg feltétele van, megterhelő szakmai értelemben és a szervezés tekintetében is. Ezért csak fokozatosan lehet változtatni.
Jelenleg a Pilisi Parkerdő Zrt. területének 38%-án van folyamatos erdőborítás, amiből 7 157 hektár az örökerdő, 7 175 hektár az átmeneti üzemmód, ami részben már azonos az örökerdővel, és további 7 570 hektár faanyagtermelést nem szolgáló területünk is van. Az az elképzelésünk, hogy teljesen kezeletlen erdeink is legyenek mindenféle beavatkozás nélkül.
Táblázat: A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt állami erdők %-os megoszlása a különböző erdőgazdálkodási rendszerekben (Csépányi P.)
Ha erdőgazdálkodásról beszélünk, akkor a közjóléti és természetvédelmi funkció mellett szót kell ejteni a gazdasági oldalról is. Pénzügyi szempontból nem rosszabb az örökerdő, mint a vágásos erdőgazdálkodás?
Egyáltalán nem, ez a vizsgálatainkból is kiderül. A kísérleteinkben az látszik, hogy cseresek esetében ugyanazt a minőséget és mennyiséget meg tudtuk termelni, amit a vágásos rendszerben, ám az ápolási és felújítási költségek sokkal alacsonyabbak. Kiderült, hogy a bükkösök esetében is legalább olyan jó teljesítményű az örökerdő-gazdálkodás, mint a vágásos. A tölgyesek esete kérdéses, még vizsgálni kell, viszont úgy gondoljuk, hogy ebben sem beszélhetünk majd hátrányosabb helyzetről.
Az örökerdő-gazdálkodás tehát erdővédelmi és természetvédelmi szempontból is előnyös, a kirándulók számára nagyobb élményt jelent, eközben pedig gazdaságilag biztosan nem rosszabb a vágásos erdőgazdálkodásnál. Akkor ez a rendszer lehet a jövő?
Én azt gondolom, hogy hosszú távon ennek az erdőgazdálkodási megközelítésnek van jövője, ami egyben egy szakmai filozófia is. Ez a gazdálkodási filozófia azon alapszik, hogy az ember a természet része, és ha azt elpusztítjuk, akkor mi is vele pusztulunk.
Gondolom, az sem mellékes, hogy ez a szemlélet az erdészek megítélésén is javít.
Ez így van, de ennél messzebbre mennék. Bizonyítja azt, hogy az erdőgazdálkodás fenntartható, és figyelembe veszi a jövőt. Más iparágakban vagy éppen a mezőgazdaságban hol néznek bármit is 2-300 éves távlatokban? Az erdészek úgy dolgoznak, hogy ne csak megtartsák a jelen állapotot, hanem javítsák is az erdők állapotát. Ezzel nő a biodiverzitás, adott esetben visszatérnek a területre olyan fajok, amelyek korábban eltűntek. Hol jellemző még az, hogy így gondolkodnak egy ágazat képviselői? Szerintem az erdészeten kívül jelenleg nemigen találunk ilyen gazdálkodási filozófiát. Mi a jövőt tartjuk szem előtt, erről pedig példát kellene venniük más gazdasági ágazatoknak is.
ERDÉSZETI FOGALOMTÁR
Forrás: Mecsekerdő Zrt.; Pilisi Parkerdő Zrt.
növedék: az összes fatérfogat gyarapodása egy adott időszak alatt
újulat: egy erdőállomány természetes úton létrejött generatív, esetleg vegetatív utódai, vagyis az erdőben természetes úton magról kikelt vagy sarj eredetű facsemeték
vágáskor: a faállomány szakmai elvek alapján meg- határozott optimális véghasználati kora
vágásos erdőgazdálkodás: egy adott faállományt a gazdasági értékének maximuma közeli időpontban, ún. véghasználat során letermelnek, helyén ideiglenesen vágásterület keletkezik, ennek következtében az ott felnövő erdő nagyjából azonos korú fákból áll véghasználat: vágásos erdőgazdálkodásban egy erdő faállományának végső, teljes letermelése módjai: tarvágás és fokozatos felújító vágás
(Gribek Dániel – Pilisi Len – Zöld Újság; Varkapu.info)
küldés...
