A magyar vadászirodalom egyik kiemelkedő alakja Bársony István (1855-1928), aki elbeszéléseivel és regényeivel a mai napig lebilincsei olvasóit. A szakirodalom természetismeretét és tájleírásait emeli ki, melyről ő maga így írt:
,,A természet költője nem mesemondó. Hitet kell tennie arról, hogy igazat ír. Egyetlen sort se írtam le a természetről, amelynek az igazságáról meg ne győződtem volna.”
Bársony István alkotói évei alatt több mint harminc kötetnyi elbeszélést, regényt és vadászrajzot adott ki. Október lévén, őszi tájleírásokat válogatottunk a szerző Erdőn, mezőn. című művéből.
,,A nap száll lefelé.
Piros és aranyos minden; az esti világítás átszűrődik az őszi füvet lengető levegőn; tarka a hervadás, mozog, zörög az avar, por kavarog az országúton.”
,,Mintha a barátságos nyilt tájat egyszerre elkapta volna előlünk valami gonosz tündér keze: majdnem alkonyati homály vett körül bennünket; pedig a magas fák közt tiszta kék foltjai látszottak az égnek.”
,,A levegő szürke a fölszálló párától; az ég is szürke a sima őszi felhőktől, amelyeknek nincs fodordíszök, mint a nyár felhőinek. A novemberi égen nem teremnek meg úgy azok a képzeleti ködalakok, amelyek a meleg évszak esőt igérő napjaiban tele rajzzák a mennyboltot. Valami unalmas nyugalom, bénító egyhangúság nehezedik ilyenkor az egész világra.”
,,A sárga őszre jön a szürke ősz.
Amikor a sárga ősz minden levelet elhervasztott s minden fűszálat megbágyasztott: akkor következik a szürke ősz, amely teljessé teszi a föld sorvadását.
Elszabadulnak a fagyos szelek, bánat dala sír belőlök. Mintha a sírok mélyéről kelnének ki: szomorúsággal megterhelve zúgnak, gyászdalokat búgnak. Ha éjjel hallom, azt hiszem, mély álmu szellemek nyögnek, akik valami átok nyűge alatt nem tudnak szabadulni a rájok rozsdásodott mozdulatlanságtól. Pedig csak a szürke ősz szelei zúgnak, búgnak.”
,,A puszta hallgat, az erdő hallgatózik. A puszta alig mozdul, halkan piheg didergő álmában; az erdő néha szakgatottan sóhajt, mintha visszatartott lélekzete loppal szökdösne ki tüdejéből.”