Hogyan lehet sünbarát a kertem?

A sünök kertes házas övezetekben gyakori vendég. Sok olyan dolog akad egy kertben, amire az ember nem veszélyforrásként tekint, ám egy süni számára valóban nagy kockázatot rejthet. Egy kis odafigyeléssel, tudatos tervezéssel és megelőző szemlélettel azonban biztonságossá tehetjük a kertet a sünik számára is. Hogyan lehet sünbarát a kertem? A Sünbarát Alapítvány összeállításából megtudhatod!

Biztonságos kertészkedés

A kertben használatos vegyszerek megzavarják a kertben lévő ökológiai egyensúlyt, egészségügyi problémákat is okozhatnak külső érintkezéssel vagy elfogyasztással. A növényvédő- és gyomirtó szerek a rovarokat is megölik, így a sünik nem keresnek majd ott ételt. Ha a kis kártevők mégis elszaporodnának, használjunk bio szereket! Ne alkalmazzunk mesterséges trágyát: a komposzt földdel, mulccsal és egyéb természetes trágyákkal ugyanazt az eredményt el lehet érni, és a kertbe betérő állatoknak sem káros.

Ne vágj le minden füvet, mert a bokrok tövében, összegereblyézett levélkupacok alatt vagy akár a szénaboglyában is sünik szundikálhatnak. 

Kerítések 

Drótkerítésnél egy süni könnyen szorult helyzetbe kerülhet, és akár csúnya sérüléseket is szerezhet. Inkább ültess sövényt és olyan kaput válassz, amely egy süni számára könnyen átjárható, vagyis alatta ki tud bújni. Nagylyukú drótkerítéseknél néhány helyen hajtsuk fel a kerítést, húzzuk szét a drótszálakat!

Az elektromos legelőhálók a süniknek halálos csapdát jelentenek, ha túl közel vannak a földhöz.

Lezuhanás veszélye

A kíváncsi sünik mindenhova bedugják az orrukat, kérdés egyedül ki tudnak-e jönni. Gyakori baleset az, ha egy süni beleesik meredek falu vermekbe, vízóra-aknákba, árkokba vagy betonozott komposzt tartályokba, amelyekből egyedül nem tudnak kimászni. Célszerű elhelyezni egy deszkát, hogy segítsünk nekik kijutni vagy pl. az árok végén földdel kialakítani egy rámpa-félét.

Meredek falú medencékben és kerti tavakba a sünik belefulladhatnak, mert bár tudnak úszni, de túl sokáig nem bírják magukat a felszínen tartani. Egy behelyezett deszkával vagy nádszőnyeggel kilépőként életmentő lehet. 

A talajszinten kialakított lefolyók halálos csapdát jelenthetnek a süniknek és más kis állatoknak, azokban éhen halhatnak vagy akár belefulladhatnak. Szűkebb rácsok vagy valamilyen kilépő-segédeszköz elhelyezése esélyt ad a kiszabadulásra. 

Fűnyírók, fűkaszák, szegélynyírók

A bokrok és sövények alatt sok süni szeret nappal aludni, emiatt a nehezen áttekinthető helyeken a fűnyírásnál sok süni megsérül, elveszítik végtagjukat vagy akár életüket. Ezeken a helyeken mindig óvatosan, előzetes átvizsgálás után használjunk ilyen eszközöket! Óvatosan kell eljárni a komposzt, ágrakás, lombrakás stb. átrakodásánál is, mert a sünik ott is megbújhatnak.

Hagyj búvóhelyeket a süniknek!

A sünik kedvenc búvóhelye a bokrok és levélkupacok alja, valamint a komposzt, de a farakás, lépcső és kőrakás alatti helyeket sem vetik meg. Ha kertészkedés közben felzavarsz egy kissünit – esetleg egy családot kissünikkel – akkor gyorsan takard őket vissza levéllel, és ha tudod tartsd távol a kutyákat a fészektől! Tegyél ki nekik egy tálka vizet – és ha kíváncsiságod erős – egy kis élelmet is! Hálás csámcsogásokkal adják majd tudtodra, milyen jól érzik magukat. Tisztes távolból figyeld meg őket, az épp elég: nem kell felvenni őket, hiszen vadállatok, nem szabad őket felesleges háborgatni.

Gondoskodj ivóvízről! Egy tiszta vizű, kis kerti tó sekély parttal nagy segítség lehet a süniknek a forró nyári időszakban. Ha erre nincs hely, egy egyszerű, lapos tál vagy cserépalátét, kerámia edényke is megoldást nyújthat. Utóbbi esetben érdemes figyelni a tisztaságára, cserélni benne a vizet, ha szükséges.

Eleségkihelyezés az ínséges időkben

Az etetőket legjobb ősszel és tavasszal felállítani, így segíthetjük a sünik téli álom előtti hízókúráját. Erre a célra megfelelő például a konzerv – aszpikos -macskaeledel, keverve egy kis száraz süni táppal – vagy akár egy kis tojásrántotta. A süniknek szánt eleséget érdemes megóvni a madaraktól és az esőtől: tedd az élelmet egy dobozka alá, aminek készíts egy 10*10 cm-es bejáratot két oldalán. Naponta mosd ki az etető edényeket, így az esetleges fertőzések elkerülhetőek.

Sünházak és sünetetők

Ha szeretnéd a süniket rendszeresen vendégül látni a kertedben, készíts nekik házat,  ahol a sünik elbújhatnak napközben. Ennek a háznak még szükséges az elejét jobban befedni, hogy valóban menedékként szolgáljon egy kis süninek.

A Sünbarát Alapítvány honlapján ismeretterjesztő füzet is letölthető a sünbarát kert legfontosabb pontjairól!

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: