Rétisas fiókát mentettek Somogy megyében

Július 7-én egy Iharosberény határában költő rétisas pár már kirepült, fészkét elhagyó fiókáját kellett menteni – tájékoztat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

A fióka látszólag egészségesnek tűnt, ám egy hétig tartó terepi megfigyelése során kiderült, hogy állandóan a talajon tartózkodik, valami oknál fogva nem képes felrepülni a fákra.

“Miután megfogtuk, kiderült, hogy nincs szárnytörése, sőt, semmiféle külsérelmi nyomot nem találtunk rajta, viszont egy kicsit rendellenesen tartja, lógatja a bal szárnyát. Mindezek után a madarat azonnal bevittük Drávaszentesre a Dráva Kapu Bemutatóközponthoz, ahol megfelelő hely – röpde – áll rendelkezésre ahhoz, hogy a rétisas fiókát biztonságba helyezzük, megfigyelhessük” – áll a közleményben.

További megfigyeléséről, esetlegesen szükségessé váló kezeléséről a nemzeti park munkatársai gondoskodnak. Utóbbi esetben a madarat külön e céllal fenntartott, sérült madarak ellátásával foglalkozó helyre szállítjuk.

Az idén a Nyugat-Dráva Tájegységben költő 11 pár rétisas költési eredményei rosszak voltak, mindössze 4 pár esetében volt sikeres a költés. Fontos tehát, hogy a menthető fiókákat megpróbálják egészségesen visszajuttatni élőhelyükre, így is segítve fennmaradásukat.

(Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nyomán)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: