Már fiókáját vezetgeti a jeladós túzok a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Sikeresen költött és már fiókáját vezetgeti az a túzoktojó, amelyet idén márciusban láttak el GPS-jeladóval a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.   

Az igazgatóság a „Túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE-projekt keretében eddig négy túzokot látott el műholdas jeladóval. Ebből három olyan hím ivarú fióka volt, amelyeket mentett tojásból keltettek és neveltek fel 2017-ben a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson. A negyedik azonban egy idősebb, vad túzoktojó, amely idén március 1-én került kézre. 

“A túzoktojót március 2-án szabadon engedtük, mozgását azóta folyamatosan figyeltük. Először egy telelő vad túzokcsapathoz csatlakozott, amely egészen március végéig a dévaványai Túzokvédelmi Mintaterület közelében tartózkodott” – áll a közleményben.

Áprilisban, amikor a dürgési, párzási időszak elkezdődött, a jeladós tojó a Körös-Maros Nemzeti Park védett területein mozgott.

“A készülék által adott jelek alapján azt is meg tudtuk állapítani, hogy párzása április legvégén volt, majd május elején költésbe kezdett, egy extenzív művelésű gabonatáblában. Május végén a jelek már azt mutatták, hogy a madár többet mozog, amiből arra következtettünk, hogy minden bizonnyal befejezte a költést. Felkerestük tehát a fészkét és nagy örömünkre rá is bukkantunk a tojóra, amely már szépen vezetgetett egy fiókát” – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója.

Az első napokban csak a gabonatáblában mozogtak, később azonban már a szomszédos (szintén nemzeti parki) gyepterületről érkeztek a jelek. Ez volt tehát az első alkalom, amikor a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság GPS- jeladó segítségével, a párzástól egészen a fióka kikeléséig folyamatosan nyomon tudta követni egy túzoktojó mozgását. Természetesen a megfigyelést ezután is folytatják. A „Túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE-projekt keretében további túzokokat is el fognak látni jeladóval, s ezáltal még többet tudhatunk meg e ritka madarak élőhely-használatáról, életmódjáról.

(Körös-Maros Nemzeti Park)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: