A Magyar Rovartani Társaság a Magyar Természettudományi Múzeummal közösen hetedik alkalommal bocsátja szavazásra, melyik faj legyen az év rovara a következő évben. Idén is három jelölt közül lehet választani: esélyes a fecskefarkú lepke, az óriás-énekeskabóca és a nagy szarvasbogár. A szavazás december 6-án, éjfélkor zárul.
Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életfeltételei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, az élővilágban betöltött szerepére, hanem tágabb értelemben a természetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.
Fecskefarkú lepke (Papilio machaon)
1801-ben már Földi János is így hívta (fecskefarku pillangó) ezt a talán a magyar nyelvterületen legközismertebb nappali lepkét. Nemcsak szépsége, hanem gyakorisága miatt is magára hívja a kirándulók, a kertkedvelők, sőt a városi emberek figyelmét.
A Kárpát-medencében előforduló nappal aktív lepkefajok közül szárnyainak melegsárga színe és fekete rácsozottsága, a hátulsó szárnyain látható rövid fecskefark és piros álszemrajzolat alapján mindenki felismerheti.
A fecskefarkú lepkének nálunk két nemzedéke fejlődik, és báb alakban telel át. Ezért a hímeket sokszor már április végén láthatjuk a melegebb helyeken. A nyári nemzedék nőstényei hosszú életűek, nem ritkán még szeptember végén is láthatunk belőlük.
A faj „párkereső” stratégiája az úgynevezett dombtetőzés: a hímek kopár hegycsúcsokon, kilátók szabad környékén területet tartanak fönn maguknak. Ha valamelyikük megsérti a másik területét, vad légi csatába kezdenek. A felbukkanó nőstényeket heves udvarlással a föld közelébe csalogatják, majd a fű között védett, napfényes helyen párosodnak.
A kertekben nemcsak a különböző virágokon szívogató pompás lepkék jelennek meg, hanem hernyójukkal is találkozhatunk, ha ott kapor, kömény vagy sárgarépa is terem. Az angolosan félig elvadult kertekben pedig a kocsordot részesítik előnyben a banánzöld színű, feketegyűrűs hernyók. Ha megszokott lusta életmódjukban megzavarjuk őket, fejük fölött kis szarvacskát tolnak ki, ami kellemetlen szagot áraszt.
Egy-egy aszályos nyáron, amikor a rendszeresen öntözött kertekben dúsan virágzik a nyáriorgona, a lepkék természetes élőhelyükről behúzódnak a városokba, és az ott lakókat gyönyörködtetik a nyílt tereket átszelő elegáns vitorlázásukkal és a virágok között izgatott ide-oda röpködésükkel.
Ez a feltűnő és szép lepkefaj Európa-szerte megritkult az egyre intenzívebbé váló vegyszeres gyomirtás és az egyre fokozódó gépjármű-forgalom következtében. Ezért szinte mindenütt védelemben részesül. Magyarország egyes vidékein kifejezetten ritka, de vannak területek, ahol gyakran találkozhatunk vele. Ez is jelzi, milyen érzékeny környezetére. Legyünk mi is azon, hogy a faj újra kertjeink és rétjeink gyakori lepkéje legyen! Ne csak úgy védjük, hogy nem gyűjtjük be, hanem úgy is, hogy kevesebb növényvédő szert használunk, és kirándulásunkkor gépkocsinkat lent hagyjuk a falu parkolójában.
Bálint Zsolt és Katona Gergely
Fotók: Szombathelyi Ervin
Óriás-énekeskabóca (Tibicina haematodes)
Az óriás-énekeskabóca a legnagyobb hazai kabócafajunk: testhossza fejétől a szárnya csúcsáig 3,5-4,5 cm, szárnyfesztávolsága 7,5-8,5 cm. A többi magyarországi kabócafajtól mérete, testének sötét színezete és átlátszó, foltok nélküli szárnyai alapján könnyen megkülönböztethető, és a hazai rovarfajok között is jól megismerhető.
Mégis ritkán kerül szem elé; inkább erőteljes, messzire hangzó énekét hallhatjuk júniusban, júliusban a meleg, ritkás tölgyesek szegélyén és tisztásain. Hangja néhány rövid kezdő ütem után folyamatos zizegés, némiképp olyan, mintha egy kis motort indítottak volna be. Az énekeskabócáknak csak a hímjei „énekelnek”. Hangképző szervük egyedülálló az állatvilágban: lényegében izmokkal pattogtatható kitinlemezekből áll a potrohban. A potroh ürege a hangot fel is erősíti. Az énekeskabócák a leghangosabb rovarok közé tartoznak, a legerősebb mért hangerejük a 100 decibelt is meghaladta. Az ének szerepe a nőstények csalogatása.
A kisebb testű énekeskabócák hangja gyengébb, csak néhány méterre hallatszik el, ugyanakkor a nagyobb fajok éneke akár több, mint 100 méterről is hallható lehet.
Mint a kabócák általában, az óriás-énekeskabóca is növényevő, szúró-szívó szájszervével növények nedveit szívogatja. A lárvák a talajban fejlődnek, és elsősorban fásszárú növények gyökerein szívogatnak. A lárvák elülső lábpárja erőteljes ásólábbá alakult, ez a jellegzetesség az imágókon is megfigyelhető.
Az óriás-énekeskabóca lárvája több évig fejlődik a föld alatt, majd elhagyja a talajt, és felmászik egy növényre, gyakran a fák törzsére. Itt megkapaszkodik, hátoldalán felreped a lárvabőr, és a keletkezett résen át a kifejlett rovar kimászik. Kezdetben szárnyai gyűröttek, kitinpáncélja puha és halvány, ilyenkor a rovar sérülékeny, és még röpképtelen. Miután külső váza megkeményedett és sötétebbre színeződött, szárnyai pedig kifeszültek, felrepül a lombkoronába, és megkezdi élete utolsó szakaszát, melynek egyetlen célja a szaporodás.
A kifejlett rovarokat ritkán látni, részben mert leginkább a fák magasában tartózkodnak, részben pedig mert nagyon óvatosak: közeledtünkre elrepülnek. Jelenlétükről így leggyakrabban a hímek erőteljes éneke és a növényeken, gyakran a fák törzsén lévő üres lárvabőrök árulkodnak, amelyeket akkor is megtalálhatunk, amikor a kifejlett rovarok már befejezték életüket.
Az óriás-énekeskabóca Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt áll, pénzben kifejezett értéke 5000 Ft.
Koczor Sándor
Nagy szarvasbogár (Lucanus cervus)
Ha május végétől július közepéig meleg délutánokon és estéken idős tölgyerdők környékén sétálunk, kis szerencsével találkozhatunk Magyarország – és egész Európa – legnagyobb termetű bogarával, a nagy szarvasbogárral.
A hím szarvasbogarat semmilyen más bogárral nem lehet összetéveszteni, hiszen rágói hatalmas, fogazott aganccsá alakultak. A nőstény rágói sokkal kisebbek, a bogarak körében megszokott méretűek.
A kifejlett szarvasbogarak csupán néhány hétig élnek, lárváik azonban 5 évig fejlődnek a tölgyfák nagy, elhalt gyökereiben. Az érett lárva az utolsó év júliusában a gyökeret elhagyva a talajba vonul, ott 15–20 cm mélyen földből és korhadékból ököl nagyságú kamrát készít, és abban bebábozódik. A bábállapot 6 hétig tart, azután kikel az imágó (a kifejlett bogár), és a bábkamrában tölti az egész telet. Kültakarója eleinte halvány és puha.
Április-májusban az akkor már kemény páncélú, sötét színű bogár felássa magát közvetlenül a felszín alá, és ott várja a megfelelő időjárású estét, amikor előbújhat a talajból. Először a hímek jelennek meg, majd május-június fordulóján követik őket a nőstények.
A kifejlett szarvasbogarak gyakorlatilag nem táplálkoznak, hanem azt a zsírraktárt élik fel, amelyet még lárvakorukban felhalmoztak. Legfeljebb csak a fák (főleg a tölgyek) sérüléseiből kifolyó erjedt nedvet nyalogatják fel alsó ajkukkal. A szarvasbogarak viszonylag lassan és nehézkesen repülnek. Leginkább fülledt, meleg napokon alkonyatkor és este kelnek szárnyra. A nőstények általában csak egyszer repülnek, a párzás után; ilyenkor a peterakóhelyet közelítik meg repülve, majd a földön gyalogolva.
A hímek a rágóikkal verekednek: a felek megragadják egymást az agancsukkal, és némi dulakodás után a győztes lehajítja a vesztest az ágról, a kifolyó fanedvről vagy a nőstényről. A hím párzáskor a lefelé fordított rágóival fogja le a nőstényt.
A párkeresés, a nőstényekért vívott csatározások a hímek minden energiáját felemészti. Nem csoda, hogy a hímek élettartama rövidebb, csupán 1–2 hét; július végére rendszerint elpusztulnak, a nőstények néha megérik augusztus utolsó napjait is.
A nagy szarvasbogár Európa sok országában nagyon megritkult vagy ki is pusztult. Magyarországon azonban ma még sok helyen gyönyörködhetünk e pompás rovarban.
A SZAVAZATOKAT IDE KATTINTVA LEHET LEADNI >>>
(mttmuzeum.blog.hu – Merkl Ottó; Erdeiprogramok.hu)
küldés...
