Kisvasút, szarvasbőgés, erdészeti nyílt nap – Őszi programözön az Egererdő Zrt.-nél

egererdo_erdeszeti_nyilt_nap_2Augusztus 26. és 28. között az Egererdő Zrt. ad helyet a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapoknak Egerben, de szeptember másodikán lesz a már hagyományosnak mondható VI. Erdészeti Nyílt Nap is a településen. Természetesen szarvasbőgést is lehet majd hallgatni az állami erdőgazdaság segítségével, október 8-án pedig Szilvásváradon tartják az Országos Kisvasúti Napot.

A nyár utolsó napjaiban az Egererdő Zrt. szervezésében kerül megrendezésre augusztus 26-28. között a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Leányka úti Campusában. 17 sportágban közel 600 versenyző méri össze erejét, fizikai állóképességét és ügyességét. A felvezető pénteki napon Egerre jellemző, kedvcsináló versenyszámok lesznek, pl. a Dobócsillag, amelyhez az Egri Vitézlő Oskolások nyújtanak segítséget, valamint a Hordógurítás csapatversenye, amelyhez az Egri Borút Egyesület borászai biztosítják a borokat és az eszközöket. A legkedveltebb sportágak a jelentkezések alapján a bowling és lövészet. A versenyzők és kísérőik egy teljes hétvégét töltenek városunkban. A külföldi részvevők ebben az évben lengyel, horvát és román területről érkeznek.

egererdo_sportnapok

A korábban már kialakult hagyományoknak megfelelően az érdeklődő iskolások, családok az egri Érsekkertben egy interaktív tanösvényt járhatnak be a VI. Erdészeti Nyílt Napon 2016. szeptember 2-án. Az Érsekkert területén található standoknál szakembereink közérthető módon mutatják be az egri óvodások, általános iskolások és lakosok számára az erdei élővilágot, az erdész sokrétű munkáját és az Egererdő Zrt. tevékenységét: testközelbe kerülnek az erdők és az erdőgazdálkodás. A látogatók kipróbálhatják a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben figyelhetik meg a rakodó- és aprítógépet, megfoghatják a tölgyfa és a fenyő levelét, megérinthetik a szarvas agancsát, megsimogathatják a vadászkutyákat és megnézhetik, hogy mi mindent készíthetünk fából vagy a növények egyéb részeiből. Betekintést nyerhetnek külföldi erdészetek munkájába és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzmegelőzési és tűzoltási feladataiba.

egererdo_erdeszeti_nyilt_nap

Szeptember szombat kora estékre is kínál természet közeli élményeket az Egererdő Zrt. Felsőtárkányból az erdei kisvasúttal 17-én és 24-én 17.00 órakor kisvasúti szerelvények indulnak a Stimecz-házi végállomásra. A Szarvasbőgés a Stimecz-háznál program keretében reményeink szerint hallhatóak lesznek a Bükk szarvasai. A résztvevők nem maradnak étlen-szomjan, s egy rögtönzött trófeakiállítást is megtekinthetnek szakszerű vezetéssel. Előzetes jelentkezés szükséges!
Részvételi díj: felnőtt 1.400 Ft, gyerek 900 Ft Részletek: tel: + 36 (30) 456-6265 Goldbach Károly
e-mail: kisvasut@egererdo.hu

Szeptember 19 és 23. között Erdei tanórán, foglalkozáson vehetnek részt az egri és Eger környéki iskolai és óvodás csoportok az őszi erdőben a Stimecz-háznál. A szakvezetést az EGERERDŐ Zrt. erdészei biztosítják térítés mentesen, az erdei vonatozás díja 600 Ft/fő, min. 20 fő részvételével. Részletek: tel: + 36 (30) 456-6265 Goldbach Károly
e-mail: kisvasut@egererdo.hu

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mátrai települések iskolái részére szeptember 30-án nyílik lehetőség ismerkedni az erdészek munkájával és az erdő életével az V. Erdészeti Nyílt Napon, Mátrafüreden a parkban. A mátrafüredi helyszín különlegessége, hogy az érdeklődők érkezhetnek a MÁTRAVASÚT szerelvényeivel és a rendezvényen a jegyet lepecsételve, díjmentesen utazhatnak vissza Gyöngyösre.

egererdo_erdeszeti_nyilt_nap_2

Október 8-án Szilvásvárad ad otthont az Országos Kisvasúti Napnak. Ezen a napon a Gloriett tisztáson felállított színpadon 11-17.30 óra között változatos programokkal várják a látogatókat. 11.00 órától bábszínházi előadás, 14 órától Erdei kisvasutak bemutatkozása, néptáncegyüttesek fellépése. Zenélő vonatok a Marching Jazz Band-el, akik a színpadon is fellépnek.
A tisztásra különböző vendéglátóegységek és kézművesek is kitelepülnek. A napot egy meglepetés koncert zárja.
A fotósok kedvence, a nap utolsó járata, a Szilvi gőzössel közlekedik, amelyre az utazókat a nap folyamán fogjuk kisorsolni!

egererdo_kisvasut_szilvasvarad

Részletek: www.egererdo.hu, www.facebook.com/egererdo
E-mail: kisvasut@egererdo.hu

Eger, 2016. augusztus 25.

Összeállította:
Szádeczky Kornélia
közjóléti és turisztikai előadó

(Egererdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: