Még ebben az évben megújulhat a Jánoshegyi út a Normafa és a Libegő felső végállomása közötti szakaszon, ahol egy korszerű futópályát is kialakítanának – hangzott el azon a megbeszélésen, amelyen az önkormányzat munkatársai a zöldszervezetek képviselőit tájékoztatták a Normafa rehabilitációjához kapcsolódó idei kivitelezési feladatokról, valamint az új rendezési tervjavaslatról.
„Több olyan lehetőségről, amiket a Normafa-törvény kinyitott, az önkormányzat lemond a népszavazás, az előrehaladt tervezés, illetve a civilekkel folytatott egyeztetések tapasztalatai alapján” – vezette fel Pokorni Zoltán a zöldszervezetek – a Normafa Természetesen civil koalíció, a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület és a WWF Magyarország képviselőivel folytatott szakmai egyeztetést. A polgármester elmondta: kérni fogják a Parlamenttől, hogy a Normafa-törvény hatálya alá eső ingatlanokon vegyen vissza a beépítési százalékokból, ugyanakkor azt is kezdeményezik, hogy néhány területet, például a Budakeszi irányába tartó déli lejtőt – ahol egyes kiszolgáló funkciók jól elhelyezhetőek lennének, és ezáltal tehermentesíthető lenne a hegygerinc – még vonják be a rehabilitációs programba.
Az önkormányzat által készíttetett szabályozási terv részleteit Szabó-Kalmár Éva, a Városrendezési és Főépítészi Iroda vezetője mutatta be a tanácskozáson. Az irodavezető tájékoztatása szerint a Normafa-törvény lehetőséget biztosítana egyes ingatlanok nagyobb százalékban történő beépítésére, időközben azonban világossá vált, hogy a jogszabály által megteremtett beépítési lehetőségek túlnyomó részére nincs szükség, hiszen a kiszolgáló funkcióknak a meglévő, beépített ingatlanokon, jórészt felújítandó műemléképületekben kívánnak helyet biztosítani. Ezért döntöttek úgy, hogy a Normafa területére olyan rendezési tervet dolgoznak ki, amely például a kis mértékben beépített ingatlanok esetében a törvénybe foglalt, összesen mintegy 15 ezer négyzetméternyi beépítési lehetőséget 90%-kal, több mint 13 ezer négyzetméterrel csökkenti.
Szabó-Kalmár Éva arról számolt be, hogy a közjóléti erdő besorolású ingatlanokon 0%-ra csökkentenék a beépíthetőség mértékékét, amely az országos településrendezési és építési követelmények, azaz az OTÉK szerint maximálisan 5% lehetne. A Harangvölgyben – mivel természetvédelmi okok miatt nem fog innen felvonó indulni – az érintett telkeken megszűntetnék a többletbeépítés lehetőségét. Az Istenszeme-fogadó, valamint a Zerkovitz-major bővítésétől szintén eltekintenek – itt a meglévő műemléképületekhez keresnének megfelelő funkciót –, míg a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény számára kijelölt zugligeti Lóvasút-végállomás esetében minimálisra csökkenne a bővítés lehetősége. A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom által kezdeményezett Anna-réti kápolna lehetséges méretét a törvénybe foglalt 500 négyzetméterről legfeljebb 150 négyzetméterre kívánják visszavenni – ám ennek a kis kápolnának a megvalósítása is csak a katolikus egyház döntése esetén indulhatna el.
Váczi János alpolgármestertől megtudhattuk, hogy március 1-jével a kerület átvette a fővárostól a Jánoshegyi út fenntartását, így várhatóan már idén megkezdődhet az útvonal átépítése a Normafa és a Libegő felső végállomása között. Az aszfaltozott útpálya szélességét csökkenteni fogják, ezt a felületet ugyanis nem a szigorúan korlátozott autóforgalom, hanem a gyalogosok és kerékpárosok igényeihez fogják igazítani. A mai útszélességen belül maradva és az erdő szélét érintetlenül hagyva, a megújuló „úttest” résztől egy keskeny zöldsávval elválasztott futópályát alakítanak ki. Az elválasztó zöldsávba korszerű, mozgásérzékelővel ellátott közvilágítási lámpákat is kihelyeznek az esti órákban futók biztonsága érdekében.
Az alpolgármester elmondta, hogy a futópálya-felület kialakításához kétféle anyagot vizsgáltak. Az egyik a mulcs, azaz a fenyőkéreg, amelynek előnye a természetesség, hátránya viszont, hogy intenzív használat mellett rendszeresen pótolni kell, a lemosódás és összetömörödés a lejtősebb részeknél problémát jelenthet, illetve a takarítása is körülményes és költséges. Másik megoldásként a sportpályákon rendszeresen alkalmazott strapabíró, rugalmas és jó vízáteresztő képességű rekortán merült fel – a tervezők a várható nagy igénybevétel miatt inkább ez utóbbi anyag alkalmazását javasolták, hiszen a Margitsziget után a Normafa az egyik legnépszerűbb hely a futók körében.
Mivel zöldterületet nem érint a futóút kialakítása, és kifejezetten azon az aszfaltos területen futna, ahol jelenleg autóforgalom is előfordul, a rekortán alkalmazását a civil szervezetek képviselői is elfogadhatónak tartják, a javaslatot támogatták. Weiperth András, a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület munkatársa – aki maga is rendszeresen fut a Normafánál – egyetértett azzal, hogy a Jánoshegyi út mentén érdemes a könnyen karbantartható sportburkolatot választani; Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi szakértője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a savas kémhatású fenyőkéreg nagy mennyiségben történő felhasználása kedvezőtlenül befolyásolhatná a talaj összetételét.
A téli síelés és sífutás gyakorlásához szükséges infrastruktúra újjáépítése az előkészítő munka időigényessége miatt idén valószínűleg nem indul el, a zöldszervezetek képviselői azonban kérték, hogy az önkormányzat által javasolt szakértői bizottságot – amelyet eredetileg az üzemeltetési tapasztalatok vizsgálatára terveztek létrehozni – mielőbb állítsák fel, így ugyanis még a tervezés folyamatában meg tudják fogalmazni a természet védelme érdekében szükséges szakmai tanácsaikat. Pokorni Zoltán polgármester jelezte: semmi akadálya sincs annak, hogy minél hamarabb létrehozzák a környezetvédelmi szakemberekből álló testületet.
Sportszervezetekkel is egyeztettek a tervezett futópályáról
Hamarosan megkezdődhet a Jánoshegyi út átépítése a Normafa és a Libegő felső végállomása közti szakaszon, ahol – az aszfaltozott út jelenlegi szélességének csökkentésével – egy új futópályát is kialakítanának. Ennek technikai részleteit sportszervezetek képviselőivel vitatta meg az önkormányzat.
A természetvédőkkel folytatott megbeszélést követően sportszervezetek – a Magyar Szabadidősport Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Triatlon Szövetség, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Városmajori Futóklub, valamint a Testnevelési Egyetem atlétika tanszéke – képviselőivel is egyeztetett az önkormányzat Pokorni Zoltán polgármester vezetésével a tervezett Jánoshegyi úti futópályáról.
A találkozón Váczi János alpolgármester elmondta, hogy az 1750 méter hosszú és 1,5 méter széles, zöldsávval elválasztott és környezetkímélő, mozgásérzékelő világítással ellátott futópálya felülete kapcsán kétféle anyag alkalmazásának lehetőségét vizsgálták meg. Felmerült, hogy használjanak mulcsot, azaz fenyőkérget, ami megjelenését tekintve egy természetbe illő anyag, ám az alkalmazása esetén számos hátránnyal kellene számolni: fenntartási költsége magas, a tisztántartása, illetve a hó eltakarítása nehézkes, állandó pótlást igényel, nagyobb lejtésű szakaszokon pedig egyáltalán nem ajánlott a használata. További kellemetlen körülmény, hogy a fenyőkérget a futópályáknál mesterséges kötőanyaggal szokták kombinálni a tartósabb használat érdekében, ezzel az adalékkal együtt azonban már nem igazán tekinthető természetesnek a mulcsborítás. A zöldszervezetekkel folytatott korábbi egyeztetésen, a WWF részéről ellenérvként elhangzott az is, hogy a savas kémhatású fenyőkéreg nagy mennyiségben történő felhasználása kedvezőtlenül befolyásolhatná az erdő talajának összetételét.
A másik lehetőség, hogy a sportpályákon már jól bevált rekortánnal, azaz öntött gumival burkolják a pályát – tudtuk meg az alpolgármestertől. Váczi János tájékoztatása szerint ennek az anyagnak az előnye, hogy vízáteresztő, könnyű takarítani, jól bírja az időjárás viszontagságait, fenntartási költsége alacsony és a kivitelezése sem bonyolult. Hozzátette: a tervezők, valamint a korábbi egyezetésen résztvevő zöldszervezetek képviselői egyaránt inkább a rekortán alkalmazását javasolták. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a futósávot a Jánoshegyi úton, a jelenlegi aszfaltozott pálya szélességének csökkentésével alakítanák ki, az erdőből tehát nem vesznek el területet.
A tanácskozáson felszólaló sportolók véleménye szerint a tervezett Jánoshegyi úti futósávot többségében nem élsportolók, hanem – a rendkívül népszerű margitszigeti pályához hasonlóan – a szabadidejükben futók, kocogók fogják használni. Számukra kiváló választás lehet a nem túl kemény, ugyanakkor a nagy igénybevételt jól bíró rekortán borítás. A sportszervezetek képviselői úgy látják, jó mintát adhat a nemrégiben elkészült városmajori pálya, így a Normafánál is ehhez hasonló állagú futófelületre kellene törekedni.
(normafa.info)