Tízezer facsemetét ültettek el a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít az ártéri erdők őshonos jellegének megőrzésére: idén tízezer facsemetével gazdagodtak az erdőterületek.

“Tavasszal kétezer őshonos hazai nyárat ültettünk el a Körös árterében, a korábban letermelt nemes nyárak helyére. Ősz végén és decemberben újabb 8 ezer fát telepítettünk, ezúttal a Maros árterében. A facsemetéket minden esetben alföldi területekről szereztük be – áll a nemzeti park honlapján.

Az igazgatóság munkatársai a fehér nyárak mellett vadkörtéket is ültettek. Ez azért is fontos, mivel a vad gyümölcsfák nemcsak életteret, hanem élelmet is biztosítanak majd az erdei állatok számára.

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: