Eldőlt: a cigánycsuk nyerte az év madara címet 2021-ben

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el “Év madara” programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a cigánycsuk nyerte.

A cigánycsuk mezei verébnél kicsit kisebb. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. A tojón a hímek fekete színét barna helyettesíti, a begy és a mell halvány rózsaszínes, a nyak fehér foltja elmosódott, a farkcsík világos rozsdássárga. A fiatalok foltozott alsótestű tojóhoz hasonlítanak. A farok minden korosztálynál egyöntetűen sötét feketésbarna.

A cigánycsuk (Saxicola torguatus) hatalmas elterjedési területe, Európára, Ázsia és Afrika nagy részére kiterjedt. Populációjának mintegy 20%-át tették ki az Európában fészkelő párok.

Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg. A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. A zárt erdőkből és a monokultúrás agrártájból hiányzik.

Cigánycsuk hím (Fotó: Papnyik Norbert)

Veszélyeztető tényezők

Állományát elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány veszélyeztetheti.

Védelem

A cigánycsuk Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25.000 Ft. A faj védelméhez ez azonban nem elegendő, amit az is jelez, hogy ennek az évszázadok óta emberkövető, alkalmazkodóképes madárnak a hazai állománya, több más fajjal együtt, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakító hatása miatt aggasztó mértékben csökken.

Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is alkalmazható olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása és ezek területének növelése a mezőgazdasági táblák szegélyének kezeletlenül hagyásával, a gyepek és gazosok égetésének további tiltásával.

(MME)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: