Csipkebogyó, kakukkfű, menta – Erdei és mezei gyógynövényeket ajánl a bükki füvesember

Tél közepére, végére a vitaminszintünk és így az immunrendszerünk is teljesen lemerül, nem véletlenül tombol ilyenkor az influenza. A bükki füvesember szerint viszont nincs ok aggodalomra, ha erős az ellenállóképességünk. Mit tehetünk ennek érdekében?

„Régen a náthás, mellhártyagyulladásos betegek mellkasát és hátát mangalicazsírral kenték be, majd egy vászondarabal körbetekerték. A betegek így szabályosan kiizzadták a gyulladást” – emlékszik vissza Szabó Gyuri bácsi a régi gyógymódokra, de hozzáteszi, hogy ma már ennél sokkal jobb módszerek is léteznek.

Csipkebogyó

A megelőzés a legfontosabb. Az immunrendszer rendben tartására, erősítésére a csipkebogyóhús teáját ajánlja, naponta két csészével fogyasztva. „Ebben ugyanis tízszer annyi a C-vitamin, mint a citromban. És mivel a C-vitamin hőérzékeny, ezért a csipkebogyót nem szabad forrázni, csak hideg vízben áztatni 4-5 órán át, így vonható ki belőle a legkisebb veszteséggel a hatóanyag” – ismerteti az elkészítési útmutatót. A csipkebogyó húsát az áztatás után szűrőn áttörhetjük, mézzel ízesítve kiváló üdítőt készíthetünk magunknak – fillérekből.

Mezei kakukkfű

Nemcsak köptető, hanem általános immunerősítő hatással is rendelkezik a mezei kakukkfű, amelynek nemcsak teája, hanem alkoholos kivonata is növeli a szervezet védekezőképességét és megszünteti az általános gyengeségérzetet. Naponta 3×20 csepp fogyasztása ajánlott étkezés után, magában vagy kevés folyadékba keverve.

Szurokfű, orbáncfű

Az év gyógynövénye, az Echinacea purpurea vagy bíborkasvirág is jelentős immunerősítő, de idehaza nem őshonos, ezért helyette Gyuri bácsi a szurokfüvet és az orbáncfüvet ajánlja. A szurokfű fogyasztását külön is hangsúlyozza, mert az hagyján, hogy immunerősítő, de az egyetlen gyógynövényünk, amely a hormonháztartásra ható agyalapi mirigy működését is segíti.

Menták

Emellett hasznos társaink lehetnek a védekezésben a mentafajták. A borsmenta, fodormenta, fürtös menta nemcsak a nátha kezelésére alkalmas, hanem a torok fertőtlenítőiként a cseppfertőzés megelőzésére is. Napont ihatjuk a forrázással készült mentateát, de az alkalmazásnál figyeljünk arra oda, hogy bors- és fodormentát csak 6 éven felülieknek adjunk. A fürtösmentát már csecsemők is ihatják.

Mit igyunk, ha már ledöntött minket a nátha?

Nem mindegy, milyen tüneteink vannak, hiszen más-más gyógynövény jó izzasztásra, torokgyulladásra, köhögésre, hurutoldásra. Megelőzésre vagy a nátha kezdődő jeleinél már érdemes elkezdeni inni Gyuri bácsi apróbojtorján, szurokfű, lándzsás útifű és borsmenta keverékéből készített Téli teáját. A forrázatot élvezeti teaként egyaránt fogyaszthatjuk, de kisebb megfázások, torokkaparás esetén nagyobb mennyiségben az egyéb terápiát is jól kiegészíthetjük vele.

(Györgytea)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: