Magaslesen várta két gyermekével, hogy a rendőrök megtalálják a Bakonyban

A rendőrségre március 9-én 18 óra körül érkezett bejelentés, hogy egy nő az 5 és 10 éves gyermekével eltévedt a Csesznek környékén lévő erdőben. A Zirci Rendőrőrs munkatársa telefonon fel tudta venni a kapcsolatot az anyával, aki elmondta, hogy Csesznekről egy turistaútvonalon indultak el férjével és három gyermekükkel Bakonyoszlop felé.

Az édesapa a legkisebb gyermekükkel 15 óra körül visszafordult, hogy a Cseszneken leparkolt autójukat felvegye, és a családot az útvonal végén, Bakonyoszlop határában várja majd. A nő és kislányai továbbhaladtak az erdőben a férjjel megbeszélt találkozóhely felé, de rájuk sötétedett, és elvesztették a tájékozódást. A telefonáló elmondta azt is, hogy gyermekeivel egy magaslesre mentek fel, ott várják a segítséget.

Vadász is segített a keresésben

A helyszínhez érkező zirci járőrök a szolgálati autóval Csesznek felől elindultak a turistaútvonal irányába, és a gépkocsi fényjelzésével próbáltak a kirándulóknak jelezni. Bakonyoszlop irányából egy másik rendőr, továbbá egy vadász kezdte meg a kutatást, és fénnyel jeleztek a bajba jutottaknak. Kis idő múlva az édesanya jelezte telefonon, hogy látja a jelzést. A bejelentést követő két órán belül a segítők megtalálták az eltévedt személyeket. A nő és gyermekei nem sérültek meg, így a Zirci Rendőrőrs munkatársai őket a Bakonyoszlopon lévő édesapához vitték, ahonnan hazautazott a család.

(police.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: