Öt megyében emelték másodfokúra a figyelmeztetést felhőszakadás miatt

Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az ország többi területén elsőfokú a figyelmeztetés felhőszakadás miatt.

Délelőttig főként északon, később ismét több helyen lesznek zivatarok – írták.

A legjellemzőbb kísérőjelenség zivatarok környezetében továbbra is a felhőszakadás lesz, valamint néhol viharos széllökés és helyenként jégeső is előfordulhat. Kis eséllyel (elsősorban délkeleten) egy-egy heves zivatar sem kizárt 80 kilométer/óra feletti szélrohammal és 2 centiméteresnél is nagyobb jéggel.

Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb hőmérséklet általában 24-30 Celsius-fok között valószínű, de a Kisalföldön, Alpokalján kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 15-20 fok közé hűlhet le a levegő, a zivatarok által érintett területeken és északnyugaton lesz a hidegebb.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: