Kibontotta virágait a kónya zsálya a Dél-Tiszántúlon

A kónya zsálya Magyarországon kizárólag a Dél-Tiszántúlon, a Körös-Maros Nemzeti Parkban fordul elő, itt van elterjedésének nyugati határa. A fokozottan védett növény virágzása május közepén megkezdődött.

A kónya zsálya, vagy más néven bókoló zsálya (Salvia nutans) nevét lefelé hajló, „bókoló” virágzatáról kapta. Akár 120 centiméter magasra is megnő. Nagy, bőrszerű leveleivel leárnyékolja a töve környékén esetlegesen fölbukkanó konkurenseket, így biztosít magának életteret. Lila virágzatát rendszerint május közepe táján bontja ki és mintegy két héten át pompázik. 

A Körös-Maros Nemzeti Parkban két jelentős őshonos állománya van: Kondoroson, illetve az Orosháza melletti Tatársáncon. Emellett két telepített állománya is van: egy a Csanádi pusztákon, egy pedig a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. A Tatársánc déli oldalán néhány tucatnyi kónya zsálya bontotta ki virágait az elmúlt napokban. Az itteni állomány hosszú évek óta stabil, lassan növekvő tendenciát mutat. Kondoroson az állománynagyság az útmezsgyében 80 tő körüli, míg a pufferben lévő szaporított növények száma a több száz tövet is meghaladta.

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Fotók: KMNPI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: