IllaBerek – A legjobb erdei játékok kártyacsokorba gyűjtve

Valójában nincs benne semmi extrém különlegesség, a játékok és feladatok egyszerűek. Mégis nagyszerű a Mesi Műhely családi kirándulásokat szórakoztatóbbá tévő IllaBerek kártyája, mert összegyűjti azokat a játékokat, amik egy adott helyzetben vagy eszünkbe jutnának – vagy nem… A gyerekekkel mi kipróbáltuk a Budakeszi Vadasparkban, de egyébként még a kertben is jókat lehet játszani a segítségével. Ha pedig egy szülőnek nem a játékosság és kreativitás a legfőbb erénye, mégis szeretne élményt nyújtani a gyermekeinek, akkor biztosan nagyon fogja szeretni a 30 darabos kártyakészletet.

Emlékszem, hogy bő tíz éve egyetemistaként egy terepi munkára az egyik konzulensem elhozta magával a családját. Tapasztalt erdőjárók voltak, a két kislány is, ám az alföldi erdőben töltött viszonylag hosszú idő lefárasztotta őket. Miközben a hó szállingózni kezdett, a két kislány megmakacsolta magát, és nem akartak tovább menni, pedig már a terepjáró felé tartottunk. Ekkor megfogtam egy botot, és a földet éppen betakaró hólepelbe köröket rajzoltam, amikbe a gyerekek bele-beleugrottak. Ezzel a rögtönzött, egyszerű kis játékkal végül sikerült eljutnunk a kocsiig. A bemelegedett járműben aztán a lányok aludhattak egy jót a vadászház felé autózva.

Nos, ehhez hasonló végtelenül egyszerű, ám éppen ezért nagyszerű játékokat gyűjt össze a Mesi Műhely IllaBerek kártyája, amit bármikor magunkkal vihetünk egy hosszabb túrára. De akár egy rövid, városi parkba tervezett sétára is. Ha őszinte akarok lenni, maga a kártyajáték tényleg semmi extrát nem tartalmaz. Valójában nincsenek benne olyan ötletek, amik megreformálnák a családi kirándulásokat – éppen ellenkezőleg. Többségében a gyerekes erdei séták legegyszerűbb játékait foglalja össze kiváló érzékkel. Azokat, amik tényleg kalandossá, szórakoztatóvá és tanítóvá tesznek egy hétvégi programot még akkor is, amikor a legkisebbek fáradni kezdenek, türelmüket vesztik. És amikor eljön ez a pont, nem kell agyalni, csak kivesszük a táskánkból a kis tasakot, kicsomagoljuk az IllaBereket, és máris minden érdekesebbé válik.

Menjetek végig egy kidőlt fán. Barkochbázzatok az erdőben. Próbáljatok rálépni a másik árnyékára. Képzelj bele valamit a felhők alakjaiba. Gyűjtögessetek leveleket, terméseket. Pontosan olyan játékok ezek, amiket szinte minden gyerek csinált már az erdőben. De az ötletgazda és megálmodó, Kamarás Emese ezeket csokorba szedte, összegyűjtötte, néha csavart is rajtuk egy kicsit, és tényleg nagyon értékes erdei foglalkoztatót hozott létre. Mindezt tapasztaltam is.

Kipróbáltuk a Budakeszi Vadasparkban

Miután beszereztük az IllaBerek kártyajátékot, rögtön ki is próbáltuk a családdal. Egyfelől nem volt ideális a helyszín, hiszen éppen a Budakeszi Vadasparkba készültünk, ahol alapvetően  sem unatkozhatnak a gyerekek. A muflonsimogatás, a bőgő szarvasbika látványa és hangja, a farkasok és hiúzok, a különleges játszóterek, a dínószobrok eleve érdekesek, amikkel nehezen versenyezhet hagyományos játék. Ugyanakkor több olyan feladat is akad a kártyákon, ami éppen a lehető legjobb helyen került elő az állatok között.

“Mondj három ragadozót és három zsákmányt az erdőből” – olvasható az egyik elméleti feladat, amiről a vadasparkban nemcsak beszélni tudtunk, de láthattuk is az aranysakált, a rókát, a vadmacskát.

A másik játék, ami szintén nem nagy különlegesség, mégis jól szórakoztunk a teljesítése közben, az “Egyensúly” címet kapta. Egy kidőlt fatörzsön kellett végighaladnunk, és az nyert, aki tovább fennmaradt azon. Erre megint jó helyszín volt a Budakeszi Vadaspark, hiszen az út mellett szegélyként éppen farönkök feküdtek.

De gyűjtöttünk makkot, falevelet, tobozt, amik szintén visszaköszönnek a kártyákon. Például “matató játékot” is tartalmaz az IllaBerek. A begyűjtött erdei kincseket beraktuk a sapkámba (de melegebb időben le is lehet takarni azokat például egy pokróccal), és érintés alapján kellett kitalálni, hogy mit fogtunk meg éppen.

Egy újabb kártya arra szólított fel, hogy keressünk valamit, ami hosszú, valamit, ami gömbölyű, valamit, ami nehéz, és olyat is, ami lapos, majd ami puha. Természetesen a gyerekek mindre találtak ezt-azt a vadasparki séta során. A puha egyébként az állatsimogató dámszarvasa, pontosabban annak szőre lett…

Az IllaBerek ereje

Az IllaBerek kártyákban tényleg pont az a jó, hogy nincs bennük semmi különleges. Az összes játékot bárhol, bármikor játszhatjuk, azok bárhol, bármikor nevetésre fakaszthatják az egész családot. Igazából minden feladat kortalan, de ha apa vagy anya nem szeretne csigaház formát alkotni az erdőben talált kincsekből, vagy nem ugrálna fél lábon, akkor a gyerekek egyedül vagy a tesókkal is meg tudnak csinálni szinte mindent. Bár tény, hogy az egésznek akkor van igazán értelme, ha a család közösen játszik, közösen szórakozik és közösen tanul.

Ami az IllaBerekben különösen tetszik, hogy több esetben is a gyerekkorunk elfeledett játékait hozza vissza. Amikre persze lehet, hogy a fiaink, lányaink maguktól is rájönnének, de így csokorba lettek fogva. És az is tény, hogy hiába egyszerűek a játékok, esélyes, hogy mindenki talál benne olyat, amire egyébként nem gondolt volna, amit még sosem játszott, amit még eddig nem próbált ki.

Maradj fent a farönkön!

Az IllaBerek pontosan olyan mint az erdő. Ott van körülöttünk, és ezt természetesnek vesszük. Kirándulunk benne, nagyjából talán még ismerjük is, de mindig tartogat nekünk újat. Hiába járunk már sokadszor ugyanazon az ösvényen, az mégis mindig más. Ahogy a felépített manólak sem lehet mindig ugyanolyan. Hiszen mindig mást találunk hozzá, mindig más formájúak és méretűek a botok, a tobozok, tehát mindig más lesz a végeredmény. Az IllaBerek megunhatatlan, mert a körülöttünk lévő természet is az.

Fontos megjegyeznem, hogy a kártyajátékot tapasztalt erdőjáróként próbáltuk ki. Mivel a gyerekekkel is sokat sétálunk a természetben, így az újszerűség érzése emiatt hiányzott. Viszont így is élveztük a használatát, és mostantól biztos, hogy mindig bekerül a hátizsákunkba, ha nekivágunk a Pilisnek, a Hortobágynak vagy éppen a Mecseknek.

Aki viszont nagyon ritkán téved ki családjával egy közeli erdőbe, és nem ismeri fel hangjáról a csilpcsalp fűzikét vagy az erdei pintyet, nem tudja már messziről megkülönbözteti a gímszarvast a dámszarvastól, esetleg még az őztől sem, annak minden bizonnyal az újdonság varázsa is pluszt ad a játékhoz.

De mi a másik erőssége az IllaBereknek? Az, hogy van benne olyan kártya, ami alkotásra hív, van feladat, ami tanít vagy megfigyelésre ösztönöz, akad, ami a fantáziára támaszkodik, és bőven találunk olyat, aminél lehet futkosni, ugrálni, egymáson nevetni. A 30 kártya segít felfedezni az erdő apró szépségeit, miközben feledhetetlen perceket okoz az egész családnak.

A Budakeszi Vadasparkban könnyű a feladat: mondj három ragadozót

De az igazi különlegessége a Mesi Műhely kártyájának, hogy tényleg bárhol, bármikor használható. Nem kell hozzá a Budakeszi Vadasparkba menni, még csak Dobogókőre vagy Normafára sem. Elővehetjük a lapok többségét a Városligetben, a Hajógyári-szigeten, de akár a kertünkben is.

Fantázia és mese az erdőben

A kártyát egyébként kis textiltasakban kapjuk (mivel kék, nehezebben hagyhatjuk ott a fűben véletlenül), így az menet közben a táskában nem gyűrődik. A papír – ha jól sejtem – újrahasznosított, az illusztrációk pedig nagyon aranyosak, ötletesek. Ugyanolyan egyszerűek, de nagyszerűek, mint maga a játék. Tehát a pénzünkért olyan ízléses, fenntartható játékot kapunk, ami hatalmas segítség lehet azoknak a szülőknek, akik nem feltétlenül kreatívak a különböző játékok kitalálásában. Nekik mostantól nem kell azon stresszelniük, hogy mivel szórakoztassák magukat és gyerekeiket egy erdei piknik során.

Bár a végére hagytam, de nagyon fontos: az IllaBerek alkotója Kamarás Emese, akinek hitvallása, hogy nevelgesse a fantázia és a mese palántáit, hogy megmutassa a játék és a fantázia erejét. “Keresem az új lehetőségeket, szeretném, ha megtanulnánk felfedezni, észrevenni a környezetünkben rejtőző hétköznapi kincseket, és hogy a mindennapi és unalmasnak tűnő dolgokra hogyan lehet más szemmel nézni.” – írja magáról a mesimuhely.hu oldalon. Emese Székesfehérváron rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek, családoknak, de nyáron tábort is szervez. Honlapján pedig jópár mesét is meg lehet hallgatni, amit szintén imádni fognak a szülők.

Gribek Dániel

(Erdeiprogramok.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: