A Pilisben is kezdődik a gímek násza – Szakvezetéses túrák indulnak

Idén ősszel is folytatódnak a Pilisi Parkerdő Zrt. nagy sikerű szarvasbőgés túrái. Az idei „erdei koncertkiírás” érzékeny időszakában, az állatok nyugalma érdekében különösen fontos, hogy erdészek szakszerű vezetésével hallgassunk bele a szarvasok természetes őszi hangversenyébe. Erre nyújtanak számos lehetőséget a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészetei és a Budakeszi Vadaspark által szervezett túrák és szakvezetések.

20120927-szarvas-szarvasboges3

A szarvasbőgés erdeink egyik különleges jelensége, azonban még a rendszeresen túrázó emberek is csak ritkán találkoznak vele, ami természetes, hiszen a gímszarvas bikák alapvetően a szaporulat fenntartása és nem a közönségük elkápráztatása miatt adnak évről-évre lenyűgöző koncertet. Bár nászidőszakban a felajzott bikák elsősorban a vetélytársak távoltartására és a szarvastehenek meghódítására koncentrálnak, a túlzott emberi érdeklődés zavarja az állatok nyugalmát, akadályozza a szaporodást. A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei ezért szervezett túrák keretében biztosítják a gímszarvasok nászi énekének hallgatását.

Az állatok nyugalma és a természetszeretők biztonsága érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. arra kér minden érdeklődőt, hogy a vezetett túrákon, és ne saját egyéni éjszakai kirándulásaikon ismerkedjenek meg a szarvasok nászával! A szarvasbőgés túra résztvevői erdész-vadász szakember vezetésével ismerhetik meg az esti erdőt, és jó eséllyel hallhatják a területen és környékén élő szarvasbikák nászhangját, a szarvasbőgést is.

A szarvasbőgés-túrák egy-egy alkalommal korlátozott létszámú érdeklődőt fogadnak, és helyszínen fizetendő részvételi díj ellenében vehetők igénybe. Tanácsos az időjárásnak és a terepi szakvezetésnek megfelelő öltözékben és lábbeliben érkezni!

Budapesti Erdészet

  • Túrák időpontja: szeptember 19, 21, 23, 24, 26, 28, 30, valamint október 1, 3, 5, 7, 8.
  • Találkozó: 17:30-kor a Budakeszi Vadaspark parkolójában
  • Túra ideje: 18:00-20:30
  • Túra hossza: 3-4 km.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő öltözet, zseblámpa/fejlámpa.

Részvételi díj, ami a helyszínen, készpénzben fizetendő:

  • Hétköznap: felnőtt: 1.500 Ft., 14 év alatti gyerek: 1.000 Ft
  • Hétvégi napokon: felnőtt: 2.000 Ft., 14 év alatti gyerek: 1.500 Ft

Jelentkezés: e-mailen keresztül (Toth.Mirtill@pprt.hu), legkésőbb a túra indulásának napján délelőtt 10 óráig, hétvégi nap esetén pedig pénteken 10 óráig.

Alkalmanként maximum 30 fő részvétele lehetséges, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

Fotó: Lampert Zsolt/Pilisi Parkerdő Zrt.

Fotó: Lampert Zsolt/Pilisi Parkerdő Zrt.

Visegrádi Erdészet

  • Túrák időpontja: szeptember 12. és 26.
  • Találkozó: 16:30-kor a Visegrádi Bobpálya parkolójában
  • Túra ideje: 17:00-20:00

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő öltözet, zseblámpa/fejlámpa.

Részvételi díj, ami a helyszínen, készpénzben fizetendő:

  • Felnőtt: 1500 Ft.
  • 14 év alatti gyerek: 1000 Ft

Jelentkezés: e-mailen keresztül (magassy.erik@pprt.hu), legkésőbb a túra indulásának napján délelőtt 10 óráig.

Alkalmanként maximum 30 fő részvétele lehetséges, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

Valkói Erdészet

  • Túrák időpontja: szeptember 8, 15, 16, 28.
  • Találkozó: 16:30-kor a Szépjuharfai bejáró út (47°34’37.72″ 19°25’44.67″)
  • Túra ideje: 17:00-20:00

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő öltözet, zseblámpa/fejlámpa.

Részvételi díj, ami átutalással vagy erdészetnél készpénzben fizetendő: 4.000 Ft

Jelentkezés: e-mailen keresztül (kiss.bence@pprt.hu), legkésőbb a túra indulása előtt egy nappal délelőtt 10 óráig.

Alkalmanként maximum 45 fő részvétele lehetséges, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

Berényi Csaba, VKE Természetfotó Kör

Berényi Csaba, VKE Természetfotó Kör

Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark által minden évben megrendezett Éjszakai Kalandtúrák során a látogatók szakvezető kíséretében nyerhetnek bepillantást a vadaspark záróra utáni életébe – és szarvasbőgési időszakban az agancsosok „erdei koncertjébe”. A leendő látogató hátizsákjában feltétlenül legyen valamilyen világítóeszköz (zseb- és/vagy fejlámpa), de a melegebb öltözék és a bátor hozzáállás se maradjon otthon.

Az Éjszakai Kalandtúrák időpontjai:

  • 2017. szeptember 1, 8, 15, 22, 29.
    Gyülekező a vadaspark főbejáratánál: 20:00 órakor
  • 2017. október 6., 13., 20., 27.
    Gyülekező a vadaspark főbejáratánál: 19:00 órakor

A program körülbelül 2 órás, a meghirdetett napokon maximum 2 x 50 fős csoport indulhat.

Jelentkezni a budakeszi.vadaspark@bkvp.hu címen lehet, az üzenet tárgya „Éjszakai túra” legyen. A túrán kizárólag azok vehetnek részt, akik előzőleg e-mailben jelezték szándékukat!

Az Éjszakai Kalandtúrára a felnőttjegy: 1450 Ft., a gyerekjegy (2-14 éves korig): 800 Ft.

De mit is csinálnak ilyenkor a gímszarvasok, mi történik az erdők rejtekén és hogyan lehetünk részesei a természet egyik legcsodálatosabb előadásának?

Az Erdeiprogramok.hu 10 gyakran felvetődő kérdés megválaszolásával rántja le a leplet a szarvasbőgésről>>>

 

(Pilisi Parkerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: