Három mátrai település fogott össze a turisztikai fejlesztésekért

szurdokpuspoki_4Három alsó-mátrai település: Szurdokpüspöki, Tar és Szuha-Mátraalmás fogott össze és közös pályázatot nyújtottak be turisztikai fejlesztésekre – tudtuk meg Pintér Miklós Ervintől, Szurdokpüspöki polgármesterétől. Elhatározták, arra törekszenek, hogy a három település nevezetességeit minél jobban bekapcsolják a Mátra idegenforgalmába. Közös céljuk, hogy a jövőben a három falu egyelőre kevésbé ismert látványosságait még több turista ismerhesse meg.

Szurdokpüspökiben ezekhez már jó alapok szolgálnak, hiszen a falu szülöttje volt Hanák Kolos, a Mátra igaz barátja, a nagy hegy turizmusának megalapítója. A hagyatékát ma is ápolják a falubeliek, és a tiszteletére nyitották meg a Hanák Közösségi és Emlékházat.

A Hanák Kolos Emlékház és udvara (Fotó: Mentusz Károly)

A Hanák Kolos Emlékház és udvara (Fotó: Mentusz Károly)

Az alapító emléke ma is él

Hanák Kolos 1851-ben született Szurdokpüspökiben. Elemi iskolai tanulmányait Gyöngyösön végezte, majd Pozsonyban, Pesten és Egerben jogot tanult. 1872-től Gyöngyösön joggyakornokként dolgozott, majd 1875-ben ügyvédi vizsgát tett és még ebben az évben meg is nősült. Már 25 évesen a Gyöngyösi Takarék- és Hitelintézet ügyésze lett.

1886-tól írásaival népszerűsítette a Mátrát, majd egy évvel később megalapította a Kárpát Turistaegylet Mátra Osztályát. Ez volt a mai Magyarország első turistaegyesülete. Azután ennek hosszú évekig az elnökeként tevékenykedett. Hanák vezetésével ekkor már színekkel jelezték a fontosabb mátrai turistautakat, miközben a járművek közlekedésének megkönnyítésére utat építettek Mátrafüredre. Ugyanakkor megírta a Mátra első útikalauzát is, amely több kiadásban jelent meg, illetve a közreműködésével múzeumi bizottság is alakult. Ez hozta létre a gyöngyösi Mátra Múzeumot. Szerette a fiatalokat, akiknek turisztika programokat szervezett. Hanák Kolos közbenjárására tárták fel az Ágasvár alatti Csörgőlyuk-barlangot.

Közben a jogi pályája is felfelé ívelt, és 1897-ben táblabíróvá nevezték ki Pestre, ahová a családjával együtt költözött. 1908-tól kúriai bíró lett. Az élénk közéleti tevékenységén kívül gazdálkodást is folytatott. Ennek érdekében 1880-tól Abasáron és környékén földet vásárolt. Mindezt abban az időben tette, amikor filoxéravész következtében kipusztultak a szőlőültetvények. Hanák azonban az újratelepítéssel mindent megtett azért, hogy terjessze az új szőlőkultúrát. A birtokát mintagazdasággá fejlesztve mutatott példát a környék gazdáinak a Mátraalján.

Megtanulta a szőlészet-borászat minden fortélyát, a pincészete pedig messze földön nevezetes helynek számított. Nevéhez fűződik a szőlőoltvány-készítés, amelynek azóta is nagy hagyománya van Abasáron. Hanák Kolos 1923-ban hunyt el.

A nevét a Gyöngyösön működő Hanák Kolos Turistaegyesület vette fel, illetve a mátraaljai város északi részén teret neveztek el róla. Abasáron pedig a könyvtár viseli a nevét és a bibliotéka falán Hanák Kolos emléktáblát helyeztek el. A Mátrafüred és Mátraháza között épített kilátó szintén Hanák Kolos nevéről híres.

Hanák Kolos emlékfal a kiállításon (Fotó: Mentusz Károly)

Hanák Kolos emlékfal a kiállításon (Fotó: Mentusz Károly)

Közösségi és emlékház, új tanösvény

Pintér Miklós Elemér polgármester arról is beszámolt, hogy az önkormányzat és a civil szervezetek fejlesztési elképzelési között évek óta szerepelt egy olyan közösségi épület kialakítása, amellyel méltó emléket állítanak Hanák Kolosnak. A Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület által benyújtott Leader -pályázat keretében a könyvár épületének belső részén kiállítótermet, az udvarán közösségi teret hoztak létre. A kiállítás Hanák Kolos életpályáját és a Mátra turizmusának legfontosabb mérföldköveit mutatja be az érdeklődőknek. A helyszínen egy különlegességnek számító pince is látható, amelyet a közösségi házzal egy fedett, de oldalain nyitott tetőszerkezet köt össze. A kialakított tér szabadtéri bútorokkal és kemencével kisebb gasztronómiai rendezvényeknek, előadásoknak nyújt helyet.

Közösségi tér bútorokkal és kemencével (Fotó: Mentusz Károly)

Közösségi tér bútorokkal és kemencével (Fotó: Mentusz Károly)

A 15 millió forintos fejlesztéssel komplex turisztikai látványosság valósult meg a nógrádi faluban. Az egész évben látogatható kiállítás mellett a Hanák udvar, a közösségi tér, a látványkonyha a helyi rendezvényeknek, a közösségi összejöveteleknek biztosít gasztronómiai élményt. A pince pedig a borkóstolásnak és borversenyeknek ad helyet.

Idén májusban újabb turisztikai fejlesztést valósítottak meg Szurdokpüspökiben. Elsősorban a bakancsosok örömére átadták a négy és fél kilométer hosszú Diósi-tanösvényt, amely a pincesortól indul tájékoztató táblával és szép, erdős környezetben vezet. A tanösvényt az Egererdő Zrt. létesítette, melynek nyolc állomása van, és két helyen meg is pihenhetnek a vendégek.

Számos, ma már országosan is elismert teljesítménytúra útvonala érinti az új tanösvényt. Így például a Mátrabérc, a Hanák Kolos és Muzsla teljesítménytúrák és a Püspöki keringő, melyeket áprilisban tartanak. Ezek mellett a júniusi Mátra 115, továbbá a Pásztó 60 hosszú, valamint az őszi Vadrózsa és Forrás-túra is. Amennyiben az ösvényt bejárók a túrázás közben megszomjaznak, a Delelő- és a Gúnár-kút vizét megkóstolva frissülhetnek fel.

A régi pincesor, ahonnan az új tanösvény indul (Fotó: Mentusz Károly)

A régi pincesor, ahonnan az új tanösvény indul (Fotó: Mentusz Károly)

Látványosságok és események a faluban

Az elmúlt időszakban Hanák Kolos emlékére fát is ültettek a dombon épült barokk műemlék katolikus templom közelében lévő parkban. A templommal szemben láthatjuk Hanák Kolos szüleinek és testvérének a síremlékét, valamint a kőből emelt feszületet és a haranglábat is. De itt található a millecentenáriumi emlékmű ifjabb Szabó István Munkácsy-díjas művész alkotása. Ugyancsak ebben a környezetben nyitották meg A mi erdőnk című kiállítást, amely Szurdokpüspöki természeti kincseit mutatja be. A közelében pedig az Emlékkert tárlatot látni kövekkel, zöld növényekkel, valamint a Források faluja táblával együtt.

A millecentenáriumi emlékmű (Fotó: Mentusz Károly)

A millecentenáriumi emlékmű (Fotó: Mentusz Károly)

A Mátra délnyugati lábánál, a Zagyva folyó völgyében fekvő Szurdokpüspöki főutcáján emelkedik az országzászló, valamint a község alapításának ezeréves évfordulójára a park mentén épített díszkút, amelyet Szent István és Szent László király, illetve Szent Imre herceg domborműve díszít. A könyvtár alatti pincében pedig a környéken található ásványokból, kőzetekből gyűjtött mintákat mutatják be. A faluba érkezők megtekinthetik a Múltunk házát is, amely Szurdokpüspöki néprajzi gyűjteményét reprezentálja.

Hegedűs Éva, a könyvtár vezetője elmondta, hogy jövőre rendezik meg tizedszer a Libafesztivált. Ez ma már országosan is elismert találkozó és a legnagyobb turisztikai esemény a mátraaljai faluban. Az idén közel ezer látogatót fogadtak, akik meg is kóstolták a libahúsból készült ételeket. Ugyancsak hagyományos, hogy szeptember végén szüreti felvonulást tartanak a településen. Ennek látványossága, hogy a hagyományőrzők a híres helyi népviseletbe öltöznek és a vendégekkel együtt vonulnak fel a falu utcáin. Eközben díszes szőlőkoszorút visznek magukkal.

A műemlék katolikus templom (Fotó: Mentusz Károly)

A műemlék katolikus templom (Fotó: Mentusz Károly)

Emlékkút, Szent László domborművével (Fotó: Mentusz Károly)

Emlékkút, Szent László domborművével (Fotó: Mentusz Károly)

Hanák Kolos szüleinek és testvérének símemléke (Fotó: Mentusz Károly)

Hanák Kolos szüleinek és testvérének símemléke (Fotó: Mentusz Károly)

Pihenőpark a barokk templom mellett (Fotó: Mentusz Károly)

Pihenőpark a barokk templom mellett (Fotó: Mentusz Károly)

Részlet A mi erdőnk kiállításról (Fotó: Mentusz Károly)

Részlet A mi erdőnk kiállításról (Fotó: Mentusz Károly)

Jövőre folyatják a fejlesztéseket

A turisztikai fejlesztések jövőre is folytatódnak. A három falu közös projektjének részeként új látogatóközpontot létesítenek Szurdokpüspökiben. Ez olyan interaktív bemutatóhely lesz, ahol a teljes Mátra nevezetességeit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyben olyan túraindító hely is lesz, ahol eligazító információkat kaphatnak majd a bakancsosok arról, hogy miként érhetik el gyalogosan például Pásztót, Tart, Szuha-Mátraalmást vagy Galyatetőt.

Jelenleg kevés a szálláshely Szurdokpüspökiben. Működik egy fogadó étteremmel, ahol több mint húsz vendéget helyezhetnek el. Emellett két vendégház is található és 10-10 érkezőnek nyújtanak szállást. Az önkormányzat viszont 2019-ig új vendégházat nyit. Egy meglevő épületet vásárolnak meg, amelyet felújítanak, komfortosítanak, és tíz vendég fogadására új portát alakítanak ki.

(turizmusonline.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: