Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

„Muzsikál az erdő” Kecskeméten

2017-05-11 @ 08:00 - 17:00

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban Kecskemét közelében három helyszínen: a Kecskeméti Arborétumban, a Vackor Vár Erdei Iskola területén a Nyíri-erdőben és Lakitelek – Tőserdőn várja az érdeklődőket 2017. május 26 – 28. között. Igazi családi kikapcsolódást ígérnek a 14. évadára készülő rendezvénysorozat idei első eseményei.

Idén az ország három térségében jelentkezik a Muzsikál az erdő programsorozat, melynek célja az erdő és a zeneművészet erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a programok résztvevőit. Májusban Kecskemét környékén három helyszínen szervezik meg az eseményt, amely júliusban a Mátrai Művészeti Napokkal folytatódik, majd ősszel Gyula térségében zárul, sőt, még a határon túlra, Nagyváradra is eljut.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas ingyenes rendezvény egy családi program, ahol a természet és a zene szeretete szorosan összefonódik.

2017. május 26.
Helyszín: Kecskeméti Arborétum

  • 16.00 Szakvezetéses séta az Arborétumban, ahol megismerkedhetünk az arborétum növényeivel, az erdő közjóléti szerepével.
  • 16.00 a Trizoli Jótifuti Egyesülettel városi kerékpározás a helyszínre. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. Jelentkezés: Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com
  • 17.00 Erdei koncert
    Fellép: Nemesszeghy Márta Vegyeskar. Karnagy: Smuta Attila
    Orosz Zoltán, harmonikaművész

2017. május 27.
Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét – Hetényegyháza

  • 8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő.
    Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com
  • 10.00 órától helyi termékek bemutatója és vására (kerámiák, sajt, méz, fa kézműves munkák, kolbász); Gyógynövény és gombabemutató a Gomba- és Gyógynövényklub jóvoltából.
  • 10.00 órától interaktív gyerekfoglalkozások (a Vackor Vár Erdei Iskola foglalkozása, Bábika Játszóház, íjászat, lovagoltatás, lovas kocsizás)
  • 10.00 Kiállítás a 2016-os Fotópályázat nyertes képeiből. Megnyitja: Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója
  • 10.30 Fabók Mancsi Bábszínháza: „Tölgyfatündér” c. előadás
  • 11.15 Erdei gyermekkoncert: a Csörömpölők Együttes interaktív zenés műsora
  • 13.00 Erdei séta népzenei meglepetésekkel. Téma: A fenntartható erdőgazdálkodás. Az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Vezeti Madácsi Sándor és Szabó Lajos. Közreműködik: Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. munkatársai
  • 14.30 Erdei koncert: az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola (Kecskemét) „Mesezenék” című műsora
  • 15.30 Corpus Harsona Quartett. Művészeti vezető: Pálinkás Péter
  • 17.00 Cimbaliband. Művészeti vezető: Unger Balázs

2017. május 28.
Helyszín: Lakitelek – Tőserdő (szabadstrand)

  • 8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő. Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com
  • 10.00 órától helyi termékek, nemzeti park védjegyes termékek bemutatója (kerámiák, sajt, méz, faeszközök, szalámi); a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozott Egyesület bemutatkozása, az általuk készített termékek kiállítása és vására
  • 10.00 órától gyermekprogramok: Bábika Játszóház, természetismereti játszóház, sárkányeregetés az S.O.S. Gyermekfaluval, Szivárvány Játéktár, kézműves foglalkozás a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, lovagoltatás, lovaskocsizás, Ringató
  • 10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi értékeink. Vezeti: Bártol István, természetvédelmi őrkerület-vezető, Kiskunsági Nemzeti Park.
  • 10.00 Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Téma: a holtág madár- és növényvilága. Vezeti: Gilly Zsolt, Kiskunsági Nemzeti Park.
  • 10.30 Kiállítás megnyitó és ünnepélyes eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” 2017-es gyermekrajzpályázatának nyertes műveiből. Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes, a zsűri elnöke tartja. Kiállítás a 2016-os „Muzsikál az erdő” Fotópályázat nyertes képeiből.
    Telegdi Ágnes író-olvasó találkozója „Ó, azok a csodálatos állatok!” címmel. Madárhang felismerő verseny.
  • 11.00 Erdei koncert: A lakiteleki Szivárvány Óvoda néptánccsoportjának bemutatója és a Lóca Együttes interaktív zenés műsora
  • 13.00 Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Téma: a holtág madár- és növényvilága. Vezeti: Gilly Zsolt, Kiskunsági Nemzeti Park.
  • 13.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak néprajzi meglepetéssel. Téma: Természeti kincsek a Tőserdőben. Fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti: Szabó Lajos, Kiskunsági Nemzeti Park.
  • 13.10 Balog Péter és gyermekei – családi koncert és hangszerbemutató
  • 13.40 Ludas Matyi interaktív bábelőadás a Madzag Bábegyüttessel
  • 14.20 Aprók tánca- élőzenés táncoktatás kicsiknek, Böde-Harkai Csilla
  • 15.00 Családi, erdei divatbemutató a környezettudatosság jegyében – Réthy Fashion
  • 15.30 Antanténusz Gyermekkórus, Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Iskola. Karnagy: Szegedi Ildikó.
  • 16.00 Összetartás emlékplakett avatása. Alkotó: Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja
  • 16.30 Erdei koncert a Tőserdő faóriásai alatt: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. Karmester: Gerhárt László
  • 17.30. Pál István Szalonna és Bandája
  • 18.30 Erdei néptáncbemutató: Kecskemét Táncegyüttes. Művészeti vezető: Lukács László, kísér a Hegedűs Zenekar.
  • 19.00 Tábortűz

plakat2017hv (1)

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2017-05-11
Időpont:
08:00 - 17:00
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
, , , ,