- Ez az esemény véget ért.
Medveles a Szegedi Vadasparkban
2020-02-02
Esemény Navigation
Amióta a barna medve is része a vadaspark állatgyűjteményének, azóta már télen elkezdődik az éves rendezvénysorozat. Ugyanis február másodika egy jelentős naptári esemény a medvékkel kapcsolatos szokásokat tekintve, ennek apropójából szól ez a nap az állatkertben is róluk. 11:00 és 15.00 között a Természetvédelmi Oktatóközpontban várják a családokat kézműveskedni, illetve 13:00-kor csalogatjuk ki a medvéinket, hogy megismerhessük a véleményüket az időjárás alakulásáról.
A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez, amely február 2-ra esik, egy közismert népi hiedelem kapcsolódik: ha ekkor ugyanis szép idő van, akkor fel lehet készülni a hosszú télre, ha viszont cudar, akkor gyorsan be fog köszönteni a tavasz. Ezt kötötték össze állatmegfigyelésekkel szerte Európában, sőt európai bevándorlók által Észak-Amerikában is. Farkastól a mormotáig jósolnak az állatok, mi leginkább a medvékre hagyatkozunk. A szokás népszerűsítéséért Jókai Mór sokat tett, sőt, egyesek szerint egyenesen ő találta ki ezt a népszokást Az új földesúr című regényében említést téve róla. Hogy mennyire válik be? Sajnos erre nem szabad alapozni a tavaszi terveinket, bár a Szegedi Vadaspark két medvéje tavaly megláthatta az árnyékát, és a tél valóban hosszúra nyúlt, az összegyűjtött adatok szerint a jóslat csak 40%-os pontosságú, vagyis elmarad a pénzfeldobástól is…
Mindenesetre ez a nap jó alkalom arra, hogy megismerjük a medvéket, és megtudjuk, mit tesznek, és mit nem tesznek télen. Többek között téli álmot nem alszanak, még ha ilyenkor sokkal kevésbé aktívak is. Egyfajta téli nyugalomnak lehet nevezni ezt az állapotot, amikor ugyan kevesebbet esznek, sokat pihennek és le is fogynak a mackók, de nem alszanak olyan mélyen, mint a denevérek és pelék. A Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula sem mindig bújik elő télen a „barlangjából”, ekkor üvegablakon keresztül lehet őket megfigyelni.
Részletek
- Dátum:
- 2020-02-02
- Esemény Categories:
- Kiemelt esemény, Vadaspark
- Esemény Tags:
- barna medve, medveles, Szegedi Vadaspark, vadaspark
Szervező
- Szegedi Vadaspark
- Telefon:
- 06 62 542 530
- E-mail:
- info@zoo.szeged.hu
- Honlap:
- zooszeged.hu
Helyszín
- Szegedi Vadaspark
-
Cserepes sor 47.
Szeged, Magyarország + Google Térkép - Telefon:
- 06 62 542 530
- Honlap:
- zooszeged.hu
Kapcsolódó Események
-
A Tisza élővilágának emléknapja
2025-02-01|Ismétlődő Esemény (Az összes)Ez az esemény 1 évente megrendezésre kerül az alábbi napon: február 1.
-
Föld napja
2026-04-22|Ismétlődő Esemény (Az összes)An event every year that begins at 12:00am on of április, repeating indefinitely
-
Őszi túra a Réhelyi tanösvényen
2024. október 19.