Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Lótusznapok a Szegedi Füvészkertben

2017-08-05 - 2017-08-06

Az idén X. alkalommal rendezik meg a Lótusz napok, mellyel évről-évre a tóban megújuló indiai lótusz virágzását is ünnepeljük. Ezen a két napon távol-keleti hangulatot varázsolunk a Füvészkertbe, zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézzük a kelet varázsát.

A hagyományainkhoz híven idén is lesz tradicionális indiai táncbemutató, idén először Indiából érkező táncművészekkel, és a hangfürdők, meditációs koncertek sem hiányozhatnak a palettáról. A növények szerelmesei Ázsia növényvilágával a Lótusz túrán ismerkedhetnek meg. Jóga-, és harcművészeti bemutatókkal, masszázzsal, henna és arcfestéssel, kézműves vásárral is várják a látogatókat. A keleti kultúrához elválaszthatatlanul kapcsolódó, testi, lelki feszültségoldó módszerekről, technikákról szintén évről-évre színvonalas előadások hallhatók, sőt az érdeklődők jó néhány módszert a helyszínen ki is próbálhatnak.

Az évek során folyamatosan tágítjuk a rendezvény kereteit és Ázsia rejtelmes, sokszínű világából újabb és újabb érdekességeket vonunk be a kínálatba. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a koreai, japán és kínai teázási kultúrába, hallhatnak tradicionális taiko (japándob) bemutatót, útibeszámolók segítségével kínai, tibeti és indonéz tájakon barangolhatnak. A látogatók bejárhatják a lótuszos tó szigetét, megpihenhetnek a sziget teaházában, ahol az élet folytonosságát jelképező vízesés ad kellemes, nyugtató háttérzenét. Az idei év újdonságaként látogatóink a japán kultúrával, öltözködési, teázási szokásokkal ismerkedhetnek meg és a jubileumi alkalomból a rendezvény mandalájának elkészítésébe is bekapcsolódhatnak!

“Vendégeinket szívesen látjuk távol-keleti viseletben! Biztatunk mindenkit, hogy pléddel, szivaccsal, matraccal felszerelkezve érkezzen és az árnyas fák alá letelepedve élvezze a programsorozatot”  olvasható a füvészkert honlapján.

buddha_lotusz

Tetszik!
Facebook

Részletek

Kezdés:
2017-08-05
Vége:
2017-08-06
Esemény Category:
Esemény Tags:
,

Szervező

Szegedi Tudományegyetem Füvészkert
Telefon:
+36 62 544 108
E-mail:
fuveszkert@bio.u-szeged.hu
Honlap:
http://www.fuveszkert.u-szeged.hu/

Helyszín

Szegedi Tudományegyetem Füvészkert
Lövölde u. 42.
Szeged, Magyarország
+ Google Térkép