
Korábbi Események
Események List Navigation
Pirostojás Expressz Garadnára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén ismét megrendezi korábbi években nagy sikert aratott Pirostojás Expressz rendezvényét. A program keretében ezúttal Garadna végállomásra, illetve a Garadna Grundra várjuk a kicsiket és szüleiket március 30-án szombaton. A 10.30-tól…
Tudj meg többet »Húsvétoljunk együtt Dévaványán!
Húsvéti programmal nyitja meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai bemutatóhelyük kapuit a természetkedvelő vendégek előtt. Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn 10.00 órakor túzokok és nyuszik látványetetésével, 11.00-12.00 óra között pedig tojásfestéssel várják kicsiket és nagyokat…
Tudj meg többet »Tavaszi madárles a virágzó kamillamezőkön
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság programján a résztvevők szakmai bemutatást kaphatnak a fokozottan védett Nagy-Zsombék mocsarának madárvilágáról és nagy teljesítményű távcsövek segítségével csodálhatják meg a madárritkaságokat. A madarakon túl, a virágzó kamillamezők látványában is…
Tudj meg többet »Föld napja
A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük. amellyel felhívhatjuk a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Tudj meg többet »Túzokünnep 2024
2024. április 27-én ismét rendezi meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a népszerű „Túzokünnep” programot Bösztörpuszta-Nagyálláson, a Sztyeppék Háza területén. A rendezvény ideje alatt meglessük a túzokdürgést, amely ebben az időszakban a puszta kiemelt…
Tudj meg többet »Majális a kaszói erdei vasúttal
A munka ünnepén kisvasutazásra hív kicsiket és nagyokat egyaránt a Kaszó Zrt. Részletek a plakáton:
Tudj meg többet »Fülemülék éjszakája a Kolon-tónál
A gyalogtúra során több kilátópontot érintünk, közben a megismerkedünk a Kolon-tó tájtörténetével, különleges élővilágával, érdekes növényeket és állatokat mutatunk be. Napnyugta után az éjszaka hangjaira figyelünk, fülemülék szólnak, békák koncerteznek, ha szerencsénk van az…
Tudj meg többet »X. Bihari Táj Napja
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hagyományosan megrendezésre kerülő természetvédelmi nyílt napja. A rendezvény szakmai programjain a Kis-Sárrét természeti értékeit ismerhetik meg vendégeink. A résztvevők botanikai túrán, madárgyűrűzési bemutatón, traktoros halastavi madármegfigyelésen, játékos természetismereti vetélkedőn,…
Tudj meg többet »Európai Nemzeti Parkok Napja
1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok, egyszerre kilenc Svédországban. Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta ennek emlékére minden év május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját. A nap „a…
Tudj meg többet »Lessünk be a nádasba! – madármegfigyelő túra az apátfalvi bányatavaknál
Egy könnyed túra keretében figyelhetjük meg az Apátfalva határában, a Maros hullámterében lévő, anyagnyerő gödrök tavainál élő madarakat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából. A kíváncsi szemek elé kerülhetnek a rejtőzködő vörösgémek, bakcsók, és…
Tudj meg többet »