Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Hortobágyi Libanap

2021-11-13

A Hortobágyi Libanap alkalmával a vendégek ismeretterjesztő előadás keretein belül ismerhetik meg a november hónapban már több mint százezer Hortobágyon tartózkodó vadlúd szokásait, jellemzőit.

Az előadást követően terepi szakvezetéses túrán vehetnek részt.

Program:

  • 9.00-10.00 – Tar János (természetvédelmi őr): „A vadludak múltja és jelene a Hortobágyon” című előadás a Halászbárka Látogatóközpontban
    Az előadás bemutatja a Hortobágyon előforduló vadlúd fajokat, azok szokásait, valamint megtudhatjuk, hogy miképpen változott az elmúlt évek alatt a vadludak vonulása Hortobágyon.
  • 10.00-13.00 – Libales autóval
    • A saját autós kirándulás résztvevői a 05-30 km-es körzetben található, műútról megközelíthető vadlúdcsapatok megfigyelésén vehetnek részt
    • A területeken akár olyan ritkább vadlúd fajok is előfordulhatnak, mint a Szibéria északnyugati részén fészkelő, fokozottan védett vörösnyakú lúd (Branta rufficollis), az örvös lúd (Branta bernicla), vagy a kis lilik (Anser erythropus).
    • Túravezetők: Tar János, Koczka András

Időjárásnak megfelelő réteges öltözet, kézitávcső ajánlott.

Találkozó: Hortobágy-Halastó, Halászbárka Halastavi Fogadóközpontnál 9.00-kor

Részvételi díj: 2000 Ft/felnőtt, 1500 Ft/gyermek, diák, nyugdíjas, 5500 Ft/család (2 felnőtt+ max. 3 gyermek, további gyermekek 600 Ft/fő)

A túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
Bejelentkezés 2021. november 12. 16:00 óráig lehetséges.

Bejelentkezés, további információ
Koczka András, +36 30 515 3463
turizmus@hnp.hu

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2021-11-13
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:

Szervező

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
+36 52 529 920
E-mail:
hnp@hnp.hu
Honlap:
www.hnp.hu