Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

BOR-ZOO-NGO a Budakeszi Vadasparkban

2018-10-27

Ha lemaradtál az őszi Éjszakai Kalandtúráról, akkor most itt a lehetőség bepótolni az éjjeli kirándulást, ugyanis október 27-én, szombaton a Budakeszi Vadaspark Halloween alkalmából különleges esti programokkal készül. A programokon való részvétel a belépő árán felül ingyenes, aki pedig jelmezben érkezik, fél áron léphet be a Vadasparkba.

Az Éjszakai Kalandtúrák nagy sikeréből, arra lehet következtetni, hogy a Budakeszi Vadaspark látogatóinak nem száll inukba a bátorságuk, ha sötétedés után kell az erdőbe merészkedniük, vagy hirtelen felbukkanó, villogó szempárokkal kell farkasszemet nézniük. A szervezők erre a bátorságra és kalandvágyra alapozva hirdetik meg minden évben a Halloween napja köré időzített különleges éjszakai programcsokrot, ahol a Vadaspark munkatársai rendszerint maguk is jelmezben, boszorkányként, vámpírként és egyéb mesebeli lényekként várják a látogatókat.

A programok sötétedés után, 18:00-kor kezdődnek, ezután óránként kis- és nagyvadakkal foglalkozó, a velük kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal és érdekességekkel fűszerezett szakvezetések indulnak, miközben a főbejárattal szemben tapintható és hallható Interaktív Pult várja az érdeklődőket agancsokkal, szarvakkal, koponyákkal és különféle állathangokkal. Az idei halloweeni éjszakán a Dinó Park is nyitva tart és különleges feladatokkal készül: többek között koponya felismerés és leletkeresés is várja a kalandvágyó érdeklődőket.

A részletes szombati program:

  • 18:00 – Kapunyitás
  • 18:00 – 22:00 – A bejárattal szemközti padoknál agancsok, szarvak és koponyák („Tapi-Zoo”), valamint „Hallgatód-zoo” az érzékek éjszakai sötétben való teszteléséhez
  • 18:30 – Szakvezetés – indulás a főbejárattól
  • 18:30 – Látványetetés – medve
  • 19:00 – Látványetetés – farkas
  • 19:30 – Látványetetés – hiúz
  • 20:00 – Látványetetés – róka
  • 20:30 – Látványetetés – sakál
  • 21:00 – Szakvezetés – indulás az aranysakál kifutójától
  • 21:00 – Pénztárzárás
  • 22:00 – Kapuzárás

Belépő:

  • Gyermek (2-14 éves korig): 800 Ft
  • Felnőtt (14 éves kortól): 1600 Ft

A pénztárak 21:00 órakor zárnak majd, a parkot pedig 22:00 óráig kell elhagyni.

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2018-10-27
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
, ,

Szervező

Pilisi Parkerdő Zrt.
Telefon:
06-26-598-000
E-mail:
informacio@pprt.hu
Honlap:
http://www.parkerdo.hu/index.php

Helyszín

Budakeszi Vadaspark
0210/12 hrsz.
Budakeszi, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
06-23-451-783
Honlap:
http://www.vadaspark-budakeszi.hu/