Jóval több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. Az itthon maradó és Eurázsia északi térségeiből telelni hozzánk érkező énekesmadarak számára nagy könnyebbséget jelent a madárbarátok által működtetett sok tízezernyi etető. Az ötvennél is több potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése ugyanakkor egyedülálló élményt kínál számunkra nem csak a kertekben és a parkokban, de a belvárosokban és a sokadik emelet magasságában is.
Az etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok (csonttollú, fenyőrigó, keresztcsőrű) is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy markáns hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről „tolhat” jelentős madártömegeket maga előtt a Kárpát-medencébe és az etetőkhöz.
A téli madáreleségek négy nagy csoportba sorolhatók. A legismertebb a napraforgó, amibe érdemes apró szemű magvakat, kölest, muhart stb. keverni. A második az állati zsiradék: a cinkegolyó, a háj, a faggyú és a főzéssel sótlanított szalonna. A harmadik a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma. Végül, de nem utolsó sorban nélkülözhetetlen az ivó- és fürdővíz is. Az itatóból a jeget elegendő napközben legalább egyszer langyos vízre cserélni. Ne etessünk kenyérrel, morzsával, mert ez több napig, hétig is az etetőben maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat.
A kihelyezés módja és működési elve szerint több etetőtípus is létezik: ablak-, dróthenger-, dúc-, függő-, garatos önetető és talajetető. Emellett léteznek olyan tematikus etetőkertek is, melyekkel a ritkább látogató harkályok, küllők, fakuszok és ökörszemek látogatását lehet gyakoribbá tenni. Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is kínáljuk fel az eleségeket. Az etetők közelbe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amiben az odúköltő madárfajok (cinegék, verebek) akár csoportosan is éjszakázni tudnak.
A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért a megkezdett etetést lehetőleg ne hagyjuk abba.
Miért az idei a 127. országos madáretetési szezon?
1890-ben jelent meg Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár „A hasznos madarak védelméről” című ismereterjesztő, szemléletformáló könyve Budapesten, amiben a szerző a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a mező- és erdőgazdálkodók figyelmét. Ettől az évtől számíthatjuk a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendő országos madáretetés elindulását, ami immáron a 127. téli-tavaszi szezont jelenti. Ezt követően Herman Ottó 1901-ben megjelent „A madarak hasznáról és káráról” című művében már külön fejezetet szentelt a madáretetésnek. Több mint száz év folyamatos környezeti nevelési munkájának köszönhető tehát, hogy ősszel szinte automatikusan nyúlunk a madáreleségért az üzletek polcain, helyezzük ki és töltjük fel a gyerekekkel közösen az etetőket! Napjainkban a fogyatkozó madarak védelmére odafigyelés még fontosabb, mint madárvédő eleink idejében, akiket már akkor is az aggodalom késztetett megszólalásra:
“Ezen füzetke czélja a mező- és erdőgazdaságra nézve hasznos madarak, és egyéb állatoknak megismertetése, továbbá czélja a madarak észrevehető fogyásának okát feltárni, s ennek meggátlására minden természetbarát, de különösen, saját jól felfogott érdekében, a gazdaközösség figyelmét felhívni”
[Bornemissza Zoltán – A hasznos madarak védelméről, Budapest 1890]“A mi pedig külön is késztet és följogosít, ez az, hogy mind ritkábban látom kelni égfelé a pacsirtát; leghűségesebb barátunk, a füsti fecske mindinkább elmaradoz fészkétől; a kert, az erdő éd liget fáinak, bokraiban sürüjében nincs mozgás; … . … A mi tájainkon pedig elhallgat a “pittypalaty” s ha Arany János élne, csak elvétve hallhatná meg a kis párok szerelmi vallomását, melyet kevés sorban oly mesterileg leirt volt.”
[Herman Ottó – Madárvédelem, előadás az Országos Állatvédő Egyesület 1900. évi február hó 25-én tartott közgyűlésén]
(MME)
küldés...
