Fekete István a magyar erdész-vadász irodalom egyik legkarizmatikusabb írója. Legismertebb ifjúsági regényein generációk nőttek fel, állattörténeteit a felnőtt olvasóközönség is szívesen forgatja. Válogatásunkban ezúttal az évszak szépségeit mutatjuk be: álljon itt az író néhány gyönyörű természetleírása a havas, fagyott világról.
“A nap most már teljesen kibújt a felhők közül, és a végtelen hómezőkön olyan ragyogás támadt, amilyent a gólya sose látott.
Egyetlen szikrázó fehérség lett az egész világ, s az ég olyan hidegen kék, mint a jég. A dombokon vastag, fehér párna nyújtózkodott puhán és érintetlenül, mert a mezei Szabadok nem mozdultak még vackaikban. A madarak nem mertek leszállni, mert elsüllyedtek volna, a nyulak pedig jól érezték magukat a hó alatt, ahol melegebb volt, mint kinn.” (Kele)
“A patak felett kékes pára lengett, az erdőben egy mátyásszajkó szidott valamit – talán egy megkésett rókát –, valahol nagyon messze vonat dohogott, és a hó fehérsége felett puha színek születtek: a földiszeder lilászöldje, a fák kérgének mohás barnája s a patak köveinek fagyos szürkéje.” (Bogáncs)
“A folyó most némán szalad hideg ágyában. Elmúltak a halak játékos csobbanásai, és a homokos partokon nem napfürdőznek ökörszemű békák. A földnyelvek fehérek a hótól, és egyetlen nyom sem látszik rajtuk. A nádas ligetes égettsége elsimult, fehér minden, csak a rekettyebokrok szürke szövevénye őriz valami rejtettséget.” (Lutra)
“Déli szél indult el, és apró felhők tünedeztek fel az ég alján. A levegő megindult, keménysége megereszkedett, mint az esőverte hegedűhúr. Tündöklő tisztasága megpárásodott, eltakarta a távoli dombokat; a hókristályok éle lekopott, amerre ment. Roskadni kezdett a hó. A fák zúzmarája lepergett, a bokrokról egyszerre zuhant le a súlyos szoknya, a szarvasok felálltak a fenyvesben, az őzek egy tisztáson melengették magukat, és a foglyok csirregve szaladtak a havon a bokros domboldal felé, ahol kilátszott a föld, és a száraz kórószálak ígértek apró kis magvakat.” (Kele)
“A patak csendesen sustorgott, labdázva a holddal és csillagokkal, de a kis tavak merevek voltak már, négyszögeiket vastagon beablakozta a Tél.” (Lutra)
“Csendet rakott a hó a tájra, nagy, fehér csendet, és ennek a csendnek hátán pengve táncolt a szánkók csengőinek gyöngyöző kacagása.” (Kele)
(Erdeiprogramok.hu)
küldés...
