Sokfelé erős széllel érkezik a hidegfront

Erős széllel érkezik a hidegfront. Emiatt az ország nagy részére figyelmeztetéseket is kiadott csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésük szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Csongrád-Csanád és Baranya megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél veszélye miatt.

Azt írták: csütörtökre virradóra már az érkező hidegfront előtt megerősödik a délnyugati szél. A nap folyamán az országban mindenhol megerősödhet a szél. Elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben, az északi megyékben és az Alföld északi felében viharos (70-80 kilométer/órás) szél is lehet. A hegységekben pedig akár 90 kilométer/óra feletti széllökés is előfordulhat – fejtették ki.

A délutáni óráktól először nyugaton enyhül a szél, majd az esti órákra mindenütt mérséklődik a légmozgás – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet általában 8 és 14 Celsius-fok között várható, de a kevésbé szeles északkeleten ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Délelőtt többnyire napsütéses idő várható, de a déli órákban a Dunántúlon és az ország középső területein, délután a Tiszántúlon is erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső, zápor. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

A következő napokban fokozatosan hűl az idő. Hétvégén a hajnali órákban néhol mínuszok is lesznek és jellemzően 10-15 fokos maximumokra lehet számítani.

MTI

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: