Október 5-én a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódik az Európai Madármegfigyelő Napok programjába.
A hagyományoknak megfelelően a Kis-Sárrét részterületen az MME Békés Vármegyei Helyi Csoportjával közösen szervezi meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a madárszámlálással egybekötött túrát. A program ezúttal is két, párhuzamosan zajló elemből tevődik össze.
Az egyik egy madárgyűrűzés a Bihari Madárvártán, a másik egy kb. 5 km-es gyalogtúra a Begécsi-halastavakon.
A halastavakon az őszi idő beálltával egyre több a madárvendég, főleg a récék esetében nagy a fajgazdagság, de a csapolásokon különböző partimadarakban is gyönyörködhetnek az idelátogatók. A nagy madártömegek vonzzák a különböző ragadozó madarakat is. Rétisasból a napokban már több mint tíz példányt számoltunk, de előfordult egy-két halászsas is.
A találkozó helyszíne a Bihari Madárvárta (GPS-koordináták: É: 46° 58’ 32,40” K: 21° 38’ 28,89”), ahová október 5-én, szombaton reggel 9.00 órára várják az érdeklődőket. A részvétel ingyenes. További információk Tóth Imre természetvédelmi őrkerület-vezetőtől kérhetők a +36 30 645 0613-as telefonszámon.
(KMNPI)