Mintegy tíz százalékkal növekedett a fehér gólyák száma Magyarországon egy 2023-ban végzett felmérés szerint.
Tavaly az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fehérgólya-fészkekről, a nagyközöség számára is nyitott TermészetLesen program részeként. Az adatgyűjtést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Turdus nevű applikáció Gólyales alkalmazása is nagyban segítette – áll a szervezet szerdai közleményében.
Az idén 50 éves egyesület megalakulása óta aktívan részt vesz a fehér gólyák védelmében és a faj időszakos felméréseiben. Az 1970-es évektől évtizedeken keresztül a költőállomány 4 800 és 5 500 között ingadozott az ötévente szervezett felmérések adatai alapján, azonban a 2019-es országos felmérés némiképp váratlanul csak négyezer költőpárt mutatott ki. A csökkenés azóta megállt, sőt enyhe emelkedés volt tapasztalható, ezért is volt különösen érdekes az új felmérés eredménye.
Az MME online gólya adatbázisába 2023. december 31-ig feltöltött adatok több mint ezerkétszáz település mintegy négyezer fészkelőhelyéről tudósították a szakembereket. A napi megfigyelési adatok száma hatezer körül mozgott, a korábbi évekhez képest magas szám jórészt a Turdus alkalmazáson keresztül érkezett a felmérőktől.
A vizsgált fészkelőhelyek közül 2019 fészek volt lakott, amelyből 1690 sikeresen repített fiókákat vagy fiókát, 334 pár sikertelen volt, 85-nek nem ismert a költési eredménye, 33 fészket pedig magányos gólya foglalt el. Üres fészket 1021-et számoltak, 51 fészekkezdeményes és 501 lakatlan fészek volt fészektartó gólyakosáron, a sikeres párok összesen 5007 fiókát neveltek fel, így az átlagos fiókaszám az összes párra számolva 2,46, a sikeres párokra számítva 2,96 volt. Ez a szám nem rekordmagas, de a sokéves átlagnál jobbnak számít.
Több mint ezer olyan település volt, ahol a 2019-es országos felmérés során és 2023-ban egyaránt történt adatgyűjtés. A két adatsort alapul véve megbecsülhető a teljes országos állomány, amely 2019-ben mintegy 4000 pár volt, 2023-ban 4550 párra becsülhető. Ez a bő tíz százalékos emelkedés a négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest pozitív eredmény – áll a közleményben.
(MTI)