Idén szép számban keltek ki fiókák a réti fülesbaglyok fészkeiből

Tudtad, hogy a réti fülesbagoly az egyetlen földön fészkelő bagolyfaj hazánkban? És azt, hogy a legtöbb bagolyfajtól eltérően, gyakran nappal is vadászik, főleg borult időben, a kora délelőtti és a késő délutáni órákban?

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közleménye szerint a réti fülesbagoly pocokjárásos években inváziószerűen jelenik meg nagyobb számban is. Hozzátették, az idei esztendő is ilyen, utoljára 2014-ben volt hasonlóan jelentős a réti fülesbagoly-állomány. A párok egy része a sásréteken költ, de gyakran fészkelnek őszi vetésű gabonatáblákon is. Legfőbb táplálékuk a mezei pocok, de ritkábban egyéb rágcsálót, madarakat és rovarokat is fogyasztanak.

A Kis-Sárréten az elmúlt években rendszeresen költött egy-három pár. Idén viszont 15 költőpárat sikerült számolni, mindegyik fészek természetes környezetben, sásos, zsombékos területen volt. Vésztő környékén nyolc, Mezőgyánban pedig hét pár költött. Közülük négy a nemzeti parkban, 11 pedig a környező Natura 2000-es területeken fészkelt. Június második felében a legtöbb családnál kirepültek a fiókák.

A Kardoskúti Fehértó részterületen 12 költőhelyet sikerült az igazgatóság szakembereinek lehatárolniuk Kardoskút, Békéssámson és Székkutas térségében. Egy átlagos évben 0-2 pár közötti az állomány, tehát az idei mindenképpen jelentősnek számít. Ez valószínűleg a mezei pockok magas számának köszönhető. A fiókák nagy része júniusban repült ki.

A Csanádi pusztákon szintén szép számban költöttek réti fülesbaglyok. A táplálék-felhozatal bőséges volt, így a párok gond nélkül nevelhették fel fiókáikat. Zavartalanságukról védőzónák kialakításával is gondoskodtak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Július végén a frissen kaszált területeken és az utak mentén már gyakran találkozhattunk fiatal réti fülesbaglyokkal is.

A Kígyósi-pusztán a réti fülesbagoly csak alkalmi fészkelőként van jelen, nem minden évben költ, bár, volt arra is példa, hogy húsz pár költött. Idén egyetlen pár fészkelt egy kaszálóréten, ők öt fiókát neveltek fel.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon 2014 után az idei volt az első év, amikor jelentős állomány kezdett fészkelni. Néhány fészekalj védelmét fészekernyők használatával segítették, melyek rejtőzködési lehetőséget, árnyékot adtak a fiókáknak. A területen összesen 24 pár kezdett fészkelni.

Cserebökényben március 22-én egy őszi árpavetésen találták meg az első réti fülesbagoly fészket. Április 15-én hosszabb megfigyelést követően sem látták a szakemberek a szülőket, ezért megnézték a kijelölt fészket. Kiderült, hogy a tojó tíz tojáson kotlott. Később sikeresen kirepültek a fiókák. Március végétől sorra kerültek elő az újabb réti fülesbagoly revírek, fészkek. Összesen 12 költőhelyet határoltak le, de nem törekedtek a szakemberek a fészkek megkeresésére, a növényzet taposásával ugyanis veszélyeztették volna a költés sikerét.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: