20 éve muzsikál az erdő – idén négy térségben

„Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2023-ban a 20. évfordulóját ünnepli. Fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.

Idén 4 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye új helyszínként „Muzsikál az erdő” a Szatmár-Nyírségi homokháton április 21-23-án a Baktalórántháza melletti erdőben és Partiumban, Nagykárolyban, valamint Mezőfényen várja az érdeklődőket. A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 20-21-én szerveződik Kecskeméten, a Vackorvár Erdei Iskola területén a Nyíri erdőben, valamint Lakitelek – Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama július 1-e és 9-e között kerül megrendezésre. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 30-án és október 1-én Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében Püspökfürdőn szerveződik.

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: különleges erdei helyszínekre hívjuk a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra.

A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, „Minősített Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő „Muzsikál az erdő”-s pályázatok – fotó, irodalom és gyermekrajz – a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Az idei évfordulóhoz kapcsolódóan zeneszerzői pályázatra is hívjuk a klasszikus zene alkotóit. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit. A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei pl. Gyöngyös – Sástó, Gyöngyöspata, Szurdokpüspök, Pásztó – Mátrakeresztes, Salgótarján – Eresztvény, Tar – Fenyvespuszta.

A szervezők várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2023-as év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire.

Muzsikál az Erdő Alapítvány

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: