Látványetetések, kenutúra – Ilyen programokkal vár idén a Körösvölgyi Állatpark

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legnépszerűbb bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark idén sem hagyja unatkozni látogatóit. Az állatpark állandó látnivalóin túl 2023-ban is rengeteg színes program várja majd a vendégeket.

Január 22-én vasárnap 11 órától „Barangolás szelíd vadak között” címmel, a Téli túrák Nemzeti Parkjainkban program keretében rögtön egy évindító állatparki túrára várják az érdeklődőket, melynek keretében szakvezető mesél érdekességeket a bemutatott állatfajokról.

Január 30-án újdonságként hirdetik meg a „Ligeti snittek látogatói szemmel” – amatőr fotós és videós versenyt, melyre bárki nevezhet a Körösvölgyi Állatparkban készült, az Anna-liget természeti értékeit, az Állatpark állatfajait bemutató alkotásával.

Február 1-én ismét meghirdetik a hagyománnyá vált, nagy érdeklődésre számot tevő „Túzok Tusa” rendezvényt, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság levelező és játékos terepi, gyakorlati fordulóból álló vetélkedője, melyre általános iskola 5-8. osztályos tanulói nevezhetnek. 

Március 1-én nyílik majd és egészen október 31-ig lesz látható az állatpark látogatóközpontjában a „Szertártitkok” című időszaki kiállítás, mely iskolák, múzeumok szertáraiban, raktáraiban elfekvő természettudományos különlegességeket gyűjt össze és mutat majd be.

Április 9-10-én „Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben” program keretében állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, tojáskeresés, húsvéti rejtélyfejtő, Nemzeti Parki Termék védjegyes, kézműves áruk piaca, húsvéti kézműves program és sok más meglepetés várja majd a vendégeinket.

Március 25-én Molnár Ábel kutató lebilincselő szakmai előadására várják az érdeklődőke„Erdőssztyeppek hazánktól Mongóliáig címmel. A hallgatóság izgalmas úti beszámolón keresztül nyerhet betekintést a hazai és az ázsiai fás vegetáció, az erdőssztyeppek sajátosságaiba, természetvédelmébe, melyet izgalmas expedíciós beszámolók is színesítenek.

Madarak és Fák Napján május 10-én nyílik meg az Anna-ligeti kastélykertben kialakított „Tollas-zug Madárbarát kert” szabadtéri időszaki kiállítás, mely valós, szabad ligeti környezetben mutatja majd be, hogy egy kis odafigyeléssel milyen megoldásokkal tehetjük otthoni kertünket is vonzóvá a madarak számára.

Május 28-án egész napos gyermeknapot tartunk „Tiétek a liget” címmel, ahol állatsimogatóra, Kölyök-zug játszótérre, póni lovaglásra, arcfestésre, játszóházra és egyéb színes gyermekprogramokra számíthatnak majd a legifjabb látogatók. Szintén ezen a napon indul el az izgalmas „Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland” is. Az állatpark kötetlen bejárása közben, a parkban elhelyezett, játékos feladványokat, nyomokat kell megtalálni és megfejteni a kalandra vállalkozóknak. Az egyes megfejtések eredményeként tárul fel a Bagolykapu titokzatos rejtélye. 

Június 4-én a Magyar Nemzeti Parkok hetén „Életre kelt Holtág” programunk keretében kenutúrát tartanak az Anna-ligettől a szarvasi mocsári ciprusokig. A Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös hazánk ötödik legnagyobb állóvize. Partja mentén csodás látnivalók sorakoznak, itt-ott mocsári teknősök napoznak, a víz felszíne fölött pedig égszínkék jégmadarak suhannak.  Az Anna-ligetből Szarvas város irányába indulunk kenuinkkal áthaladva a hangulatos Erzsébet-híd alatt, tovább a Vízi Színház mellett egészen az emblematikus mocsári ciprusokig, illetve a nagy Bolza-kastélyig.

Június 16.- augusztus 31. között minden vasárnap 11.00 és 16.00 között a Szünidei Állatmustra keretében egy-egy izgalmas állatfajt mutatunk be.

Augusztus 26-án rendezik meg a „Vadon rekorderei – Állatkertek éjszakája”, mely a vadvilág lenyűgöző és különleges képességeire, bámulatba ejtő csúcsteljesítményeire kívánja felhívni a figyelmet a délutántól estébe nyúló, színes programok segítségével.

Szeptember és október hónapokban az „Őszi túravariációink földön, vízen, két keréken programot ajánljuk csoportoknak, csapatépítő társaságoknak. Állatparki túravezetésre, a Kákafoki-holtágon történő kenus szakvezetésre, illetve Kastélytörténeti-Körös menti kerékpártúrára is lesz lehetőség.

Október 4-én „Mi fán Terem?-Állatok Világnapi kópéságok” várják az érdeklődőket majd a kifutókban. Az állatpark lakóinak kifutóiba különleges környezetgazdagító eszközöket, játékokat, illetve a megszokottól eltérően feltálalt csemegéket helyezünk el és közösen figyeljük meg, miként veszik azokat használatba, vagy éppen fogyasztják el tollas és szőrmés barátaink.

Advent vasárnaponként és karácsony második napján látványetetéssel egybekötött állatparki túravezetésekkel zárják majd az évet.

A felsorolt programokon felül, a Körösvölgyi Állatpark minden jeles napon „Ünnepi Állatismertetők”-kel várja majd vendégeit az alábbi időpontokban:

  • 2023. március 15.  11 órakor, 14 órakor
  • 2023. április 7.-8. 11. órakor, 14 órakor
  • 2023. május 27-29. 11 órakor, 14 órakor
  • 2023. augusztus 20.  11 órakor, 16 órakor
  • 2023. október 21.-23. 11 órakor, 14 órakor
  • 2023. november 1. 11 órakor, 14 órakor
  • 2023. december 31. 11 órakor, 14 órakor

 

Nyitvatartás, elérhetőség ITT>>>

(KMNPI)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: