MME: ragadozómadarak kínzása miatt folyik nyomozás

A gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területén védett ragadozómadarakkal szemben elkövetett állatkínzás ügyében folyik nyomozás – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Fotó: parlagisas.hu

Az MME közleménye szerint még 2020 őszén indult el a bizonyítékok gyűjtése abban az ügyben, amelyben végül vadkamera-felvételek alapján indult rendőrségi nyomozás. A gyanú szerint a Békés megyei területen ismétlődő jelleggel védett ragadozómadarakkal szemben követtek el állatkínzást élvefogó csapdák jogszerűtlen üzemeltetése során. A békés-megyei területen korábban több, ismeretlen okból elpusztult ragadozómadár teteme került elő, így az MME és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) együttműködésében megkezdődött a csapdákba esett állatok megfigyelése és a feltárt nyomok vizsgálata.

Mint írják, a gyanúsított elsősorban a vadászható ragadozó emlősök – róka, borz, nyest, házi görény – gyérítésére széles körben használt és engedélyezett élvefogó csapdákat üzemeltetett nagy számban vadgazdálkodási tevékenység keretében. A vadkamerás felvételek alapján legalább 11 esetben került védett ragadozómadár – tíz egerészölyv és egy karvaly – a csapdákba, amelyeknek üzemszerű működtetés esetén nem is esett volna bántódásuk, hiszen a napi ellenőrzések alkalmával azokat kötelező azonnal és sértetlenül elengedni.

A csapda egyszerű kinyitásával minden esetben biztosítani lehetett volna a védett madarak kijutását, úgy, hogy az sem a madaraknak, sem a csapdakezelőnek nem okozott volna sérülésveszélyt, erre azonban a felvételek tanúsága szerint egyszer sem került sor. A gyanúsított a védett madarakat egy előre erre a célra elkészített hurkos bot segítségével a nyakuknál fogva rángatta ki a csapdából, amivel bizonyítottan felesleges szenvedést és feltételezhetően maradandó sérüléseket vagy akár pusztulást is okozott. A csapdából kirángatott madarakat az elengedés helyett minden rögzített esetben magával vitte, amely egyrészt hatósági engedélyköteles tevékenység, másrészt így az sem zárható ki, hogy a madarak elpusztultak vagy velük szemben további jogsértő tevékenység zajlott – hangsúlyozták a közleményben.

Hozzátették, hogy a tevékenység nagy valószínűséggel már hosszú ideje és több csapdával zajlott a területen, így az elmúlt néhány évben akár százas nagyságrendben is érinthetett védett ragadozómadarakat.

Az MME szerint a közeljövőben sort kell keríteni a csapdahasználat jogi és gyakorlati szabályozásának áttekintésére. Az elmúlt években ugyanis számos olyan eset jutott az egyesület tudomására, amikor nem szándékosan történt állatkínzás vagy természetkárosítás, viszont a csapda nem megfelelő működtetése mégis védett állatok pusztulását vagy sérülését okozta.

(MTI, MME)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: