Az első fosszilis darázsfajok, amelyeket Magyarországon találtak

Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében.

Az ELTE Természettudományi Karának honlapján olvasható közlemény szerint az évmilliókkal ezelőtt kihalt ősdarázsfajokat egy különleges, ajkaitnak nevezett borostyán őrizte. A kutatók az újonnan felfedezett fajoknak különleges neveket adtak: az egyik a 30Y zenekar, a másik az egyik felfedező nagyapja, a harmadik Soós Miklós geológus után kapta a nevét.

Kiemelték: ezek az első fosszilis darázsfajok, amelyeket Magyarország területén találtak, így különlegességük nemcsak abban rejlik, hogy eddig a tudomány számára ismeretlenek voltak.

Szabó Márton kutatás-vezető, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa közölte, a késő kréta korból nagyon kevés borostyán és borostyánzárvány ismert, ezért ajkait “hiátuskitöltő szereppel bír”, általa sokat meg lehet tudni bizonyos ízeltlábúcsoportok evolúciójáról, a késő kréta kori Bakony élővilágáról.

A névadást a közleményben azzal indokolták, hogy a 30Y zenekar több tagja is Ajkán töltötte gyermekkora egy részét és a város neve a zenekar több dalának szövegében is megjelenik, így lett a darázsfaj neve Ajkanesia harmincipsziloni. A másik faj Szabó Márton nagyapjáról kapta a nevét: Béla elveszett lábujja (Amissidigitus belai), mivel a nagyapa, Szabó Béla, aki az ajkai szénbányákban dolgozott, egy szerencsés kimenetelűnek mondható bányászbalesetben elvesztette egyik lábujját. A harmadik darázsfaj neve: Spathiopteryx soosi, azért viseli Soós Miklós nevét, mert a geológus hosszú ideje a magyar dinoszaurusz- és borostyánkő-kutatás lelkes támogatója.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: