25 ezer facsemetével lett gazdagabb Budapest

Budapest teljes területének 10 százaléka erdő, ennek több, mint kétharmadát, mintegy 3500 hektárt kezel a Pilisi Parkerdő Zrt. Jelenleg a fővárosi erdők legfontosabb szerepe a városi klímavédelem, valamint a városlakók számára nyújtott mindennapi rekreációs környezet. Ennek fenntartása és fejlesztése érdekében a Pilisi Parkerdő a legutóbbi ültetési szezonban 25 ezer facsemetét ültetett és a megújult erdőtervek szerint 42 százalékról 75 százalékra emelte Budapesten a folyamatos erdőborítással kezelt területek arányát.

Fotó: Pilisi Parkerdő

A Főváros zöldinfrastruktúrájának legjelentősebb elemét, az erdők mintegy kétharmadát kezelő Pilisi Parkerdő 2020-ban indított hosszútávú stratégiai programot, amelynek legfontosabb céljai az általa kezelt erdők ökológiai értékének növelése, klímavédelmi és rekreációs funkcióinak erősítése.

„A Városierdő-fejlesztési Program működésének, lépésről-lépésre történő megvalósításának egyik alappillére az együttműködés és a partnerség: az elmúlt két évben számos fővárosi kerületi önkormányzat, kormányzati, szakmai-tudományos és civil szervezet, valamint piaci szereplő csatlakozott ezirányú munkánkhoz. A program keretében az elmúlt hetekben végeztünk első alkalommal a városi erdők infrastrukturális fejlesztését megalapozó közösségi tervezést az erdőlátogatók, helyi lakosok és civilek bevonásával a XVI. kerületi Cinkotai-erdőben. Várhatóan a Városierdő-fejlesztési Program nagyobb lépéseit tudjuk megtenni a közeljövőben kormányzati szervezetek partnerségével, uniós forrásokból.” – foglalta össze Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

A 2021-22-es ültetési szezonban Budapesten és közvetlen környékén 25 ezer facsemetét ültetett el a Parkerdő. Az önmagában is jelentős mennyiséget további több tízmillió természetes úton kikelt facsemete egészíti ki, ugyanis a Parkerdő az erdőkezelésben törekszik a természetes folyamatokat lekövetni, például örökerdők kialakításával, melynek köszönhetően az erdők megújulásában a természetes újulatnak, az elegyességnek és a változatosságnak jut döntő szerep. A 25 ezer csemete ültetése ezért döntően a faállományok biodiverzitásának növelését, illetve az erdők szerkezetének átalakításával kapcsolatos célokat szolgálta. Ebben különösen fontos szerepük van például a cserjék telepítésének, amelyek a pesti oldali első generációs erdők élőhelyfejlesztésében töltenek be fontos szerepet.

Fotó: Pilisi Parkerdő

„A Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészeténél már hosszú évtizedek óta a hagyományos erdészeti gyakorlattól eltérő, a városi körülményekhez illeszkedő és természetesen folyamatosan fejlődő kezelést folytatunk, amely mára Városierdő-fejlesztési Programmá nőtte ki magát. Ennek a több évtizedes gyakorlatnak köszönhetően ma a főváros budai oldalán az országos átlagnál lényegesen magasabb az idős, helyenként 200-250 évesnél is idősebb fákkal tarkított, különösen értékes élőhelynek számító faállományok aránya. Természetesen a munkában nem állhatunk meg, törekszünk a kezelésünkben álló erdők esetében a folyamatos erdőborítás minél nagyobb területen történő biztosítására és a természetvédelmi szempontok fokozottabb érvényesülésére. Ezért a kezelésünkben lévő fővárosi erdőkben az idei évben megújult erdőterv szerint a folyamatos erdőborítással kezelt területek arányát az eddigi 42%-ról 75%-ra emeljük.” – hangsúlyozta Reinitz Gábor.

A 2021-22-es szezonban a budai oldalon a legjelentősebb faültetések a XII., a pesti oldalon pedig a XVIII. kerületben történtek, a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programja a Fővárosban és az agglomerációban jelenleg 24 helyszínre összpontosít.

Pilisi Parkerdő Zrt.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: